Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Citroën közzétette az első hivatalos fotókat a C3-XR-ről, amely a márka belépőjét jelenti a kis crossoverek szegmensébe. A típus még az idén bemutatkozik teljes valójában.

Az áprilisban bemutatkozó C-XR tanulmány hamarosan eléri végleges formáját. A történet csavarja, hogy a pekingi előd után a végleges C3-XR is Kínában, a Guanghozu-i Autószalonon mutatkozik majd be. Ebből már jól látható a történet csavarja: a kis crossover elsődleges piaca a kontinensnyi ország lesz – a novemberi végleges premier után ott már meg is indul a gyártása.

Tekintve a szegmens felfelé emelkedő népszerűségét, az európai forgalmazás sem kizárt, különösen, hogy a C3 előző generációjának is volt tereptűrőbb kiadása, XTR utónéven. A Peugeot 2008-cal való rokonság még inkább ezt hangsúlyozza. Amennyiben nálunk is elérhető lesz a típus, akkor elsőkerékhajtásra számíthatunk, míg a motortérben az 1,2 literes, háromhengeres turbó mellett 1,6 literes benzines turbómotort és szintén egyhatos dízeleket találhatunk.

Egyelőre azonban a kérdés még nyitott, hivatalos bejelentésre pedig leghamarabb novemberben számíthatunk, igaz, a Citroën némi meglepetésről gondoskodva az október eleji Párizsi Autószalonon leránthatja a leplet a típus európai verziójáról. Egy biztos: a franciák nem érkezhetnek tétlenül a jeles, hazai rendezvényre.