
A Jaguar hivatalosan is bejelentette, hogy már javában fejleszti elektromos autóját, amely két éven belül sorozatgyártásba is kerül.
A hírt a brit autógyártó formatervezője, Ian Callum erősítette meg az Auto Guide-nek adott interjújában a New York-i Autószalon forgatagában. A „nagy meglepetés” (ahogy ő írta le) két évben belül érkezik, és nem benzines/dízelmotor hajtja. Ehelyett – válaszképp a következő kérdésre – „csak néhány hörcsög” hajtja majd, viccelődött Callum.
A kérdés mögé azonban a tények ismeretében nem nehéz belátni, különösen, hogy már korábbi nyilatkozatokból is következtetni lehetett egy elektromos Jaguar érkezésére. A 2018-as premier biztató, még akkor is, ha ezen kívül nem tudunk semmit az újdonságról. Valószínűbb azonban, hogy egy meglévő modellt használnak a gyáriak, de egyelőre erre nincs bizonyíték, azonban a Jaguar már levédette az I-Type és az I-Pace elnevezést.
A hangtalanul vadászó nagymacska 2018-ban érkezik
A részletek jó részére viszont már várhatóan jövőre fény derül, amikor a Jaguar bemutatja az elektromos modell előfutáraként érkező tanulmányt.
