Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Porsche tervei szerint a márciusi Genfi Autószalon adna otthont az új Panamera premierjének. Ezt az Indian Autos Blognak adott interjújában maga a gyártó vezetője erősítette meg. A teljesen új generáció könnyebb, gyorsabb, és minőségibb lesz, teljesen szakít a szívómotorokkal, és még erőteljesen lép majd fel az elektromos színtéren.

A Mission E radikális formái a tavasszal érkező, végső Panamera esetében jócskán tompulnak majd, de ha fejben vegyítjük a jelenlegi típust és a tanulmányt, közel járhatunk az igazsághoz. Egy biztos: a végeredmény megismerésére még fél évet kell várnunk.

Ennyire radikális biztosan nem lesz, de hátul erőteljesnek ígérik a megújulást

Ha a formákról nem is, a hajtásláncokról már most tudunk nyilatkozni. Az új MSB platformra alapuló luxusmodell belül még gazdagabb kényeztetésben részesíti utasait, a pontos tájékozódásról vagy éppen a fejlett szórakoztatásról pedig a frissített 911-ben bemutatkozó MIB kódjelű központi rendszer gondoskodik. Az új platform a nagy merevségű acél, némi magnézium és az alumínium kiterjedtebb használatával átlagosan 91 kilogrammot farag le a jelenlegi modell tömegéből.

Ennek hatására a háromliteres, V6-os turbómotorral szerelt beszálló Panamera kevesebb, mint 1700 kilogrammot nyom majd a mérlegen. Ehhez társul még 330-340 lóerő, valamint úgy 450 Nm, és már egészen szép menetteljesítményeket, valamint 8 liter körüli fogyasztást vizionálhatunk. Természetesen dízel nélkül sem maradunk: a háromliteres V6-os szintén a 300 lóerő feletti kategóriából kerül ki, hozzá azonban a hétfokozatú duplakuplungos helyett nyolcfokozatú bolygóműves automataváltó társul, ahogy eddig is.

Az új verzióból is lesz konnektoros - jó eséllyel nem akármilyen

Az izmosabb motorok között találunk majd hat- és nyolchengeres turbómotorokat, és a későbbiekben érkező GTS variáns is szinte biztosan búcsúzik a szívómotortól. A csúcsot a Turbo, majd a Turbo S jelenti, és nagyon meg lennénk lepve, ha előbb-utóbb nem kerülne elő a 6-os kezdőszám a teljesítmény mezőben. A hibrid verzió érkezése is lefogadható, de egyelőre még nem tudni, hogy a jelenlegi E-Hybrid hajtásláncot örökli-e az új generáció, vagy már most nagyobb dobásra készül-e a Porsche.

Annyira sokat viszont már erre az információra sem kell várni: a Genfi Autószalon hajrájában, január-február környékén már jó eséllyel szinte mindent tudni fogunk az új Panamera generációról.