Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bemutatkozott az Audi legújabb modellje, amely 2017-ig egészen a Holdig repítheti a márkát. A ’Part-Time Scientists’ csoporttal összeállva a négykarikások mérnökei ugyanis holdjárót építettek, amely 2017-ben rendeltetésének megfelelően kísérő kisbolygónkra teszi a lábát.

A Google Lunar XPRIZE versenyében részt vevő lunar quattro alumíniumból készül, működését pedig egy lítium-ion akkumulátor, valamint ennek töltéséhez egy állítható napelem teszi lehetővé. A négy, kerekekhez szerelt elektromotor révén akár 3,6 km/h-val is száguldozhat elméletben a kutató járgány, miközben két sztereoszkóp kamerája és egy tudományos kamerája a Hold felületén található anyagokat hivatott vizsgálni.

Irány a Hold!

Ha minden a terv szerint halad, a lunar quattro számos társával egyetemben 2017-ben ül rakétára, hogy vállalkozzon a 380 ezer kilométeres utazásra a Holdig. Ezt követően az Apollo 17 landolási helyéhez közel fog majd talajt, nem messze az emberiség legutóbbi látogatásától a Holdra.

Nagy lépés az emberiségnek, 500 méter gurulás neki

Ahhoz, hogy győzedelmeskedjen a versenyen és megnyerje a 30 millió dolláros fődíjat, a lunar quattrónak a sikeres landolást követően legalább 500 métert kell sikeresen átkutatnia a Holdon. Ennek bizonyítékául nagyfelbontású videókat és képeket kell visszaküldenie a Földre.