Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ma délelőtt adtunk hírt a frissen leleplezett Audi A1-ről, amelynek egyik legnagyobb újdonsága egy vadonatúj 1-literes, 3-hengeres turbós benzinmotor, amely amellett, hogy tisztességes menetteljesítményekkel vértezi fel a kisautót, a gyári adatok szerint alig kér enni. Az Audi sajtóanyagán még szinte meg sem száradt a tinta, rögtön a VW is bejelentette az újdonságot: az A1-gyel azonos alapokra építkező, ám olcsóbb Volkswagen Polóhoz szintúgy elérhető az új fejlesztésű szív.

A 3-hengeres, közvetlen befecskendezéses turbómotor a Polo motorházteteje alatt is 95 lóerőt teljesít, 160 Nm csúcsnyomatékkal, amivel elmarad némileg a konkurensek tudásától - az Opel hasonló erőforrása 115, a Fordé pedig akár 140 lóerős a papírforma szerint. A gyakorlati tudás majd a próbák során kiderül. Elképzelhető, hogy a valóságban nem muzsikál lényegesen gyengébben a papíron kevésbé lehengerlő Volkswagen motor, mint a többiek erőforrásai.

A 190 km/h-s végsebesség egy Polónál több mint elégséges, a 4,3 literes átlagfogyasztás pedig hihetetlenül alacsony egy benzinmotorhoz képest – ehhez 99 g/km-es széndioxid-kibocsátás társul.

A Volkswagen viszont elkészített egy takarékosságra kihegyezett BlueMotion változatot is az 1.0 TSI motorral, ami még 5 százalékkal kevesebb benzint kér magához, 4,1 literes gyári átlagot eredményezve, ami egy gázolajos motornak is becsületére válna. Az ötszázalékos megtakarítást a szokásos BlueMotion ’fogásokkal’ sikerült elérni: javított aerodinamika, alacsony gördülési ellenállású abroncsok és hosszabb fokozatok a 6-sebességes kézi váltónál. Ehhez csatlakozik az alacsonyabb hasmagasság, a start/stop rendszer, a regeneratív fék és a váltásra figyelmeztető rendszer.

A Polo 1.0 TSI illetve az 1.0 TSI BlueMotion Németországban napokon belül rendelhetővé válik, s hazánkba is rövidesen megérkeznek az újdonságok – elképzelhető, hogy a drágább BlueMotion változat kimarad a kínálatból, de a ’sima’ 1.0 TSI-vel biztosan találkozhatunk a magyarországi árlistákon is. Az árakról nincsenek információink, azonban nem nehéz kitalálni, hogy várhatóan kb. 200 ezer forinttal lesz olcsóbb az 1.0 TSI Polo a 110 lóerős, négyhengeres 1.2 TSI-nél. Hogy érdemes-e előbbi mellett dönteni? Ígérjük, amint lehetőségünk lesz rá, egy teszt keretében elmondjuk Önöknek.