Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Nissan prémium márkájának egyik kívánatos ígérete, a Q50 Eau Rouge érkezéséről több alkalommal számolhattunk be pozitív és negatív hírt egyaránt, de végül úgy tűnt, nem kerülhet gyártásba az Infiniti középkategóriás csúcsmodellje. Ezúttal azonban mégis kedvezően nyilatkozott a márka első embere az autó sorsát illetően.

Roland Kruger, az Infiniti vezére elárulta a minap, hogy a 2014. óta tartó huzavona koránt sem ért véget, s a sokáig veszettnek hitt modellváltozat mégis esélyt kaphat a sorozatgyártásra a jövőben. A szakember elmondta, hogy egy olyan márka, mint az Infitini, semmiképp sem maradhat unikumként aposztrofálható modell nélkül. A Q50 Eau Rouge pedig hatványozottan alkalmas ennek a szerepnek a betöltésére, kiválóan szimbolizálja a teljesítményt és az erőt.

Amennyiben végül ténylegesen zöld utat kap a Spa Francorchamps híres kanyarjáról elnevezett japán sportszedán, nem számíthatunk egyhamar az érkezésére, ugyanis a márka per pillanat a Q30 és a QX30 élesítésére összpontosít, sőt, 2016-ra a Q60-at is össze kell dobniuk a japán a szakembereknek.

Kruger elmondása szerint utóbbi egy nagyon különleges modell lesz, amelynek orrában ikerturbós háromliteres, V6-os erőforrás kér majd szót magának, amely a Q50-ben is felbukkan. A szakember szerint ez az új motor jelenti az első lépést a jövő felé vezető úton.

Ebből persze kiderül, hogy a Q50 Eau Rouge jelen pillanatban nem élvez a japánoknál prioritást, azonban azt is jelenti egyben, hogy nem „vették le a műsorról” a vörös démont. Könnyen lehet, hogy az uralkodó fejlesztési irányvonalaknak megfelelően a motorházból a későbbiekben távozik a GT-R 3,8 literes, ikerturbós V6-osa, hogy az új erőforrás kapjon helyet benne. Az Infiniti elsősorban azért nem sietteti az Eau Rouge kiadás piacra dobását, mert nem tartja költségek és profit szempontjából indokoltnak a lépést.