Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ültek már évekig a babérokat aratgatva, máskor pedig 3-4 tanulmányt mutattak be egyszerre – az elmúlt 20 évben a brit Lotus változatosan tevékenykedett, de egy dologban állandóan teljesített: nem termelt profitot. Ez változott meg most átmenetileg, amely pozitív jövőképet fest az évtizedek óta haldokló márka egére.

Az áprilissal forduló pénzügyi évben végre pozitív volt a Lotus mérlege, köszönhetően közel 2300 autó értékesítésének, amelyből több százat tett ki a tengerentúli piacra frissen bevezetett Evora több százas amerikai megrendelése. A márka vezetősége pozitív a jövőképet illetően, „a legrosszabbat már letudtuk”, mondták, de a tervekben azért további költségcsökkentések szerepelnek. Ennek részeként 1200 munkatárstól már megváltak, így mindössze 900 dolgozó készíti az autókat és vezeti a márkát. Ennek ellenére 10 százalékkal gyorsabban gyártanak, mint előtte, ráadásul olcsóbban is – a válságnak tehát igenis vannak pozitív hozományai.

A hatékonyabb vállalat az elmúlt esztendőben különleges és izgalmas modellváltozatokkal hódított, de teljesen új modell bemutatásáról még nem szól a fáma – valószínűleg erre csak évek múltán kerül sor. Addig is örülhetünk a pozitív híreknek, hiszen ezzel egy nagyon izgalmas autógyártót köszönthetünk majd újra az aktív márkák sorában.