Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már korábban is szó volt arról, hogy a Jaguar elektromos, vagy legalábbis konnektoros hibrid négykerekűeket tervez piacra dobni a közeljövőben. Noha hivatalos információk továbbra sem láttak napvilágot az angolok pontos terveiről, a gyáriak decemberben és januárban két sokatmondó típusnevet védettek le.

Ha szkeptikusak akarunk lenni, akkor az I-Pace és I-Type jelölések nem feltétlenül takarnának elektromos modelleket, mégis szinte bizton állíthatjuk, hogy az angolok a még ebben az évtizedben bemutatkozó, villanymotorral szerelt típusaikra aggatják majd rá az új neveket. Az már keményebb dió, hogy vajon milyen felépítésű négykerekűek kapják majd meg az új elnevezéseket.

A C-X75 formáit örökölhetik a Jaguar elektromos autói

Kezdve a könnyebbikkel: azt hiszem, azt nagy magabiztossággal kijelenthetjük, hogy az F-Pace mintájára az I-Pace az angolok első elektromos crossoverének neve lesz, mely a hamarosan érkező Audi Q6 e-tron és a Tesla Model X ellenfele lehet majd – de a hírek szerint a BMW is elektromos SUV-val készül. Az újdonság ráadásul már idén év vége felé bemutatkozhat, hiszen a hírek szerint jövőre már az ügyfelekhez is megérkeznek az első példányok.

Az I-Type „rejtélye” valamivel nagyobb falat, hiszen a név alapján egy, az F-Type-hoz hasonló sportautót várnánk, és a szinte mindenféle célra megfelelő SUV mellé ez nem is olyan elvetemült ötlet – elég csak a BMW i családjára gondolni, ahol a kisautós i3 mellett rögtön egy sportautóval nyitottak a bajorok. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy végül egy dinamikusabb szedán kapja majd meg az I-Type típusjelet.

Egy F-Type-hoz hasonló sportautó érkezhet

Biztosat tehát egyelőre nem tudunk, habár egybehangzó források arról árulkodnak, hogy az angolok elektromos autói a hagyományos modellek formanyelvétől némileg eltérő, a C-X75 szuperautóra hajazó vonásokat kapnak majd. Egy biztos, amennyiben ez valóban így lesz, úgy a Jaguar az egyik legdinamikusabb formákkal operáló márkává avanzsálna.

Érdekességképp még érdemes megemlíteni, hogy a Jaguar Land Rover csoport egy harmadik nevet is levédetett, a Velar képében. Erről annyit kell tudni, hogy még az első, 1969-es Range Rover előfutára viselte először, ami a luxusterepesek családjának bővítésére is utalhat, ugyanakkor az sem kizárt, hogy egy új felszereltségi szint, vagy egy limitált kiadás kapja majd meg a hangzatos Velar nevet.