Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Annak ellenére, hogy kimondottan élvezetes vezetni és viszonylag elérhető árú, a Toyota GT 86 gazdaságilag nem nevezhető kimondottan sikeres beruházásnak. A hátsókerékhajtású kupé által kavart nagy por gyorsan elült, ám most frissítéssel hívja fel magára a figyelmet a típus.

A kozmetikai kezelés kívül a legszükségesebbeket kínálja, ügyesen adagolva. A nagyobb légbeömlők és a kis légterelők agresszívabb ábrázatot festenek, az új kerekek és hátsó lámpák pedig gondoskodnak a friss megjelenésről. Belül egyelőre még nem láthatjuk a New York-i Autószalonon két hét múlva bemutatkozó újdonságot, de a Toyota a minőség fejlődését ígéri, többek között a bőr- és Alcantara kárpitozás széles körű használatának köszönhetően. Emellett a kormánykereket is átdolgozták, amely az új modellévre „86”-os logót és beépített vezérlőket kapott.

Szerencsére a mérnököket is hagyták szóhoz jutni az átdolgozásnál, így például a futómű is megújult: a rugókat és a lengéscsillapítókat is változtatták. Ezek a gyáriak szerint fokozzák az agilitást és még könnyebben elérhetővé teszik az élvezetes vezetést. A kétliteres, szívó boxermotor változtatásáról nehéz nyilatkozni – a hivatalosan egyelőre csak Amerikának bejelentett frissítés 5 lóerő pluszt ír, ám ezt az európai motor tengerentúli megjelenésével magyarázza. Hajlunk rá, hogy itt nem lesz változás, így marad a 7000-es fordulatszámon jelentkező 200 lóerő és a 6400-tól 6600-ig elérhető 205 Nm nyomaték.

Mindezt módosított áttételű hatfokozatú kézi váltó továbbítja a hátsó kerekekhez, amely már visszagurulásgátlóval is rendelkezik. A végeredmény 7,6 másodperces 0-100-as sprint és 226 km/h-s végsebesség.

A frissített GT 86 európai változatáról hivatalosan az ősszel, a Párizsi Autószalonon hull le a lepel, de hasonló módosításokat várhatunk. Vélhetően a költségek sem változnak érdemben, így megmarad a 10 millió forint alatti induló ár.