Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Hamarosan bemutatkozik a Mercedes-AMG GT R, a gyártó pedig nem habozik minket előzetes ízelítőkkel kényeztetni. A GT3-as versenyautótól ihletet gyűjtő típusról a goodwoodi Festival of Speeden hull le a lepel, motorterében 585 lóerővel. Most pedig már tudjuk, hogy így fog szólni.

Sportosabb első lökhárító, átrajzolt első hűtőrács és hangsúlyos, fix hátsó légterelő – ennyi különbséget már az ízelítők alapján is felfedezhetünk a hagyományosabb GT S és a GT R között. Emellett a szénszál gazdagabb használata is feltűnhet, méghozzá okkal – az általános súlycsökkentés a hírek szerint mintegy 85 kilót tesz majd ki a hagyományosabb modellekhez képest.

A négyliteres, biturbó V8-as is bőkezűbben mért szólamokkal dolgozik, amelyeket középen, az agresszív diffúzornál kivezetett kipufogóvégek kürtölnek világgá. A legalább 45 millió forintos GT S-nél jóval nagyobb teljesítményre számíthatunk: az eddigi 510 helyett 585 lóerőről szól a fáma, amelyet továbbra is hétfokozatú duplakuplungos automataváltó továbbít a hátsó kerekek irányába.

Mindez legalább 3,5 másodperces 0-100-as sprintet és a nagyobb leszorító erőt biztosító aerodinamika dacára is legalább 310 km/h-s végsebességet jelent. A további információkra sem kell sokat várni: a hónap végén kezdődő Goodwood Festival of Speeden lehull a lepel a típusról, mi pedig teljes galériával és beszámolóval érkezünk.