
Noha már a hazai árakról, és a külföldi munkatársak beszámolóiról is részletes jelentést tettünk Önöknek a hivatalosan is Európába érkező Ford Mustanggal kapcsolatban, a pontos teljesítményadatokat és menettulajdonságokat eddig homály fedte. Most azonban hivatalos videókon mutatják be nekünk a kifejezetten az öreg kontinens számára készülő változatokat, és azok képességeit.
Az első, és egyben talán legfontosabb, hogy tisztázzuk a kétféle erőforrással elérhető Mustang pontos teljesítményadatait. Az 5,0 literes V8-as változatból végül 421 lóerőt és 530 Nm-es csúcsnyomatékot hoztak ki a gyáriak, míg a 2,3 literes EcoBoost szerkezet 317 tagú ménest és 432 Nm-t mozgósít a sofőr parancsára. Ugyan utóbbi is bőségesen elegendő lehet a hétköznapi használatra, a V8-as fület gyönyörködtető szólamai biztosan sokakat elvarázsol majd, ezzel eldöntve a kérdést.
Alapból LED-es hátsó lámpákkal jön
A Ford belgiumi tesztközpontjában elvégzett mérések alapján a V8-assal mindössze 4,8 másodpercet vesz igénybe a 0-100-as sprint, míg a vegyes fogyasztási adat 100 kilométerenként 13,5 literre adódik, 299 g/km-es szén-dioxid kibocsátással karöltve. A kisebb turbós vonatkozó adatai sorrendben 5,8 szekundum, 8 liter/100 km és 179 g/km-es szén-dioxid kibocsátás, így szinte valóban csak a szívmelengető V8-as rotyogás billentheti a nagyobbik motor felé a mérleg nyelvét.
Fontos megemlíteni, hogy a méréseket mindkét változat esetében a kupé karosszériaváltozattal és hatsebességes manuális váltóval végezték el. A magasabb európai igények kielégítése végett az összes ide érkező Mustang alapból fel van szerelve az Amerikában extraként elérhető Teljesítmény csomaggal, melyhez nagyobb fékek és hatékonyabb hűtőrendszer tartozik. A sofőrök négyféle vezetési módból is választhatnak (Normal, Sport+, Track, Snow/Wet), de egy kis plusz pénzért rajtautomatika is elérhető.
Az öreg kontinensre érkező példányok egyébként kifejezetten magas alapfelszereltséggel büszkélkedhetnek, hiszen a 19 colos keréktárcsákat, a 9-hangszórós audiorendszert, az érintőképernyős SYNC2 multimédiás rendszert és a hátsó diffúzort mind-mind szériában kínálják a Mustanghoz. A hazai árakról beszámoló írásunkban részletesebben is olvashatnak az autó felszereltségéről és az extrákról.
Az újdonságra egyébként már több mint 2200 előrendelés érkezett Európában, és az amerikaiak ígérete szerint a kiszállítások már júliusban megkezdődnek, így nem kell már sokat várni az autóra. Reményeink szerint a nyár folyamán az első tesztautók is befutnak majd a hazai importőrhöz, így első kézből számolhatunk majd be Önöknek a Mustang képességeiről.
