Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Formanyelvének kiteljesítésre új szobrot mutatott be a Mercedes-Benz, amely a kompakt modellek új generációjának megjelenését hivatott előre vetíteni. Az új elemek, közöttük az AMG GT-től érkező hűtőrács feltűnik majd a hazai gyártású CLA következő generációjánál is.

Mintha csak ma lett volna, amikor az első kecskeméti Mercedes-Benz CLA megérkezett tesztünkre, pedig ennek már szinte négy éve – azóta a típus a kompakt testvérekkel együtt már átesett egy modellfrissítésen is. Éppen ezért ideje az utódláson gondolkodni, amit az innovációkban bővelkedő márkánál már meg is tettek. Ennek eredménye az Aesthetics A névre hallgató szobor.

Az A betű egyértelműen elárulja, hogy az új formanyelvre hangoló alkotás a legkisebb Mercedes-Benz modellek utódját előlegezi meg. Az A-osztály mellett a formai megoldások átköltöznek a CLA-ra, a részben szintén Kecskeméten készülő B-osztályra, valamint a későbbiekben a GLA megjelenésén is tetten érhetők lesznek.

Az új, Panamericana névre hallgató, függőleges lamellákkal rendelkező hűtőrács jelenti a megújulás központi elemét, amely nagy harcsaszájat vesz közre. Az ívelt övvonal megmarad a jelenlegi karakteres kialakításnál, a hosszabb és magasabb motorháztető, valamint hátsó traktus viszont kevésbé megosztó, határozottabb benyomást kelt. Ezzel együtt jól látható, hogy a tetővonal nagyobb belső teret enged meg, így a következő CLA nagyobb eséllyel hódíthat majd a nála praktikusabb A3 szedán vadászterületén.

A függőleges lamellákkal rendelkező hűtőrács lehet a jövő sportosabb Mercedes modelljeinek leginkább karakteres vonása

A kompakt modellek leváltására viszont 2018-ig még biztosan várni kell, addig is azonban az év második felében érkező új CLS generáción felfedezhetünk majd pár innen ismerős részletet.