
A downsizing szele mára már szinte minden nagyobb gyártót utolért, így nem lepődünk meg, hogy sorra mutatkoznak be az aprócska turbós erőforrások. A Ford már a kezdetektől nagy lendülettel vetette bele magát a témába, a tegnap elstartolt Detroiti Autószalonon pedig az 1-literes EcoBoost szerkezetének egy alaposan továbbgondolt változatát mutatta be – igaz, egyelőre csak koncepcióként.
Nem meglepő módon a mérnökök a súlycsökkentést tűzték ki fő célul, de természetesen a hatékonyság is legalább ekkora szerepet játszott a fejlesztések során. Az újdonság ennek megfelelően nem kevesebb, mint 15,5 %-kal lett könnyebb, amit 5 fő komponens cseréjével tudtak elérni a gyáriak – a blokk, a hengerfej, a hajtókarok, az elülső takarólemez és az olajteknő képében.
A blokkal sikerült a legtöbbet spórolniuk a szakembereknek, ugyanis ez az alkatrész 40 %-kal lett könnyebb elődjénél, így mindössze 14 kilogrammot nyom a mérlegen. Mindezt az új anyagoknak, szerkezetnek és összeszerelési technikának köszönhetjük: a hengerfej félig karbonból, a hajtókarok kovácsolt alumíniumból, a takarólemez és az olajteknő pedig szintén szénszálas anyagból készült, ami nem mellékesen a kulturáltságot is növeli.
A Fiestában is megtalálható 1.0 EcoBoost többször is az Év Motorja lett
Ami azonban még ezeknél is izgalmasabb az új erőforrással kapcsolatban, hogy a Ford egy új hengerlekapcsolási technológiát is tesztel rajta. Ennek köszönhetően a mindössze három hengerből a középső akár teljesen ki is tudna szállni a munkából, ezzel két szélső társára hagyva az autó hajtását. Ezzel kapcsolatban Andreas Schamel, a motorok fejlesztéséért felelős vezető is megszólalt, és elmondta, hogy egy kéthengeres szerkezet kifejlesztése túl sok kompromisszummal járna, ugyanakkor az egyik henger lekapcsolása nagyban növelheti a hatékonyságot, és mókás karakterisztikát adhat az autónak – utóbbival persze vitába lehetne szállni.
Arról egyelőre nincs információ, hogy az új 1-literes mikor kerülhet sorozatgyártásba. Az azonban biztosnak tűnik, hogy a Ford elkötelezett a súlycsökkentés és a downsizing terén, és ezeket az új megoldásokat mindenképp fel szeretné használni az EcoBoost motorjainak következő generációiban.
