Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Hyundai nemrégiben jelentette be, hogy luxusmodelljeit számos más – főleg japán – márka mintájára a jövőben szegmentálni kívánja az egyszerűbb típusoktól, ezért a koreaiak talpra állították a Genesis márkanevet.

Csodaszép a forma - azért van benne egy kis Aston Martin, de ez nem baj

És most, a New York-i Autószalonon a Genesis máris prezentálta első teljesen saját modelljét, pontosabban annak koncepcióváltozatát, amely a prémiumok mind a mai napig legsikeresebb szegmensében, a középkategóriában kívánna harcba szállni, többek között a rövidesen piacra lépő Alfa Giulia, az Audi A4, a 3-as BMW, a Jaguar XE, a Lexus IS, az Infiniti Q50, a Mercedes-Benz C-osztály és a Volvo S60 ellen.

Hátulnézetből is nagyon különleges a New York Concept

A koreaiak sikervárományosuknak előfutárát nemes egyszerűséggel ’Genesis New York Concept’ néven leplezték le, és bár a végleges autóról nem sokat tudunk, meglehetősen szériaérettnek tűnik a tanulmány – nem mellesleg pedig gyönyörűnek.

Prémium belső, 21 colos (!) szélesvásznú központi kijelzővel

A formaterv teljesen egyedi, nincs még egy modell a szegmensben, amihez kicsit is hasonlítana a Genesis. Talán picit az Aston Martin formavilágára utal az orr-rész, de ez véleményünk szerint sokkal inkább előny, mint hátrány.

A szériaváltozat 4 helyett biztosan 5 személyes lesz - de csinosak ezek a hátsó fotelok

Még a szárnyas logó is az Aston Martint juttatja eszünkbe. Lényeg a lényeg, a Genesis prémium közepese rendkívül jó formában van, stílusosak a lapos és elhúzott első LED lámpák, a hatszögletű óriási hűtőrács, a sportos lökhárítók, a hosszú és lapos motorháztető – igazából az egész csomag úgy jó, ahogy van. A hírek szerint a végleges verzió G70 néven kerülhet piacra, és bár a méretekről nincsenek hivatalos információk, a képek tanúbizonyságai szerint meglehetősen nyúlánknak tűnik a Genesis, első blikkre jóval hosszabb lehet, mint a fő prémium középkategóriás konkurensek.

Reméljük, a szériagyártású változat formája nem sokat fog változni...

A belsőről még csak skiccek láttak napvilágot, de állítólag egy 21-colos (!) 4K felbontású monitor uralhatja majd a középkonzolt, amit ki más, mint egy koreai gyártó (az LG) szállít majd a Genesisnek. A koncepció még négyüléses, de a végleges változat minden bizonnyal ötüléses lesz majd.

Elegáns, sportos, méltóságteljes - gondolnák, hogy alapvetően ez egy Hyundai?!

A New York Concept lemezei alatt az aktuális trendeknek megfelelően természetesen egy hibrid hajtásláncot találunk: egy turbós 2-literes négyhengeres benzines dolgozik össze egy elektromos egységgel, mintegy 250 lóerőt és 350 Nm-t generálva, az erőt pedig ZF jól bevált nyolcsebességes automataváltója továbbítja a hátsó kerekekhez – a leosztás tehát megfelel a sikeres sportszedánokénak, innen is látszik, hogy a Hyundai a legnagyobb prémiummodelleket vette célba.

A szériagyártású változat bemutatásának időpontjáról egyelőre nincs információnk, de reméljük, hogy hamarosan piacra kerül a stílusos prémium középkategóriás Genesis, ami különleges formájával alaposan felforgathatja a szegmenst. Az európai forgalmazás szerencsére tervezett.