Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az elektromos autózás egyik sikeres úttörőjeként a Nissan igyekszik rohamléptekben fejleszteni a technológiát. Ennek szerves részét képezi a töltőhálózat, amelyben óriási kiaknázatlan lehetőségek lapulnak. Ezúttal a jövő vezetéknélküli töltőjét mutatta be a márka.

Az indukciós töltési eljáráson alapuló megoldás nevén sokat nem gondolkodtak: Fuel Station of the Future, azaz a jövő töltőállomása névre keresztelték a tanulmányként aposztrofálható rendszert. A Foster + Partners és a Nissan közös fejlesztése az elektromos autók, így például a Nissan Leaf vezeték nélküli töltéséről gondoskodik.

A recept egyszerű. Az irányokat mutató LED-ek segítségével beállunk a megfelelő helyre, akárcsak egy autómosóban, majd utána a töltés teljesen önműködően kezdődik meg. Az indukciós töltéssel a jelenlegi Leaf akár 30 kWh-s akkumulátorait 4-5 óra alatt lehet feltölteni viszonylag kímélő módon.

A jövő töltőállomása a márciusban kezdődő Genfi Autószalonon lesz megtekinthető, néhány éven belül pedig a tervek szerint már működés közben is láthatjuk Európa nagyobb városaiban.