Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ki hitte volna, hogy ez megtörténik? A minap valaki 120 millió forintot adott egy elavult technológiás, egyszerű lemezekből összeszegecselt autóért, amely terepen jó, másban viszont nem igazán. Tökéletes mentség, hogy a kifutó Land Rover Defender jótékonysági célokat szolgált, mellesleg pedig a típus kereken kétmilliomodik legyártott példánya.

A tesztünkön kétes eredménnyel szereplő négyajtós, platós típussal szemben a szóban forgó Defender háromajtós, rövid tengelytávú változat volt, és egy-két egyedi díszítést leszámítva minden specifikációjában megfelel a sorozatgyártásnak. Ennek megfelelően a 2,2 literes, 122 lóerős dízel is változatlanul ténykedik benne. A jól felszerelt modell legfeljebb 13 millió forintért vihető el a kereskedésből, azonban a gyártás kétmilliomodik típusának csak kijár a plusz figyelem, nemde?

A Bonhams aukciós ház meg is adta ezt, méghozzá egy jótékonysági árverés keretében. A bevétel több nagy alapítvány, így például a Nemzetközi Vöröskereszt kasszáját gyarapította, a különböző szervezetek pedig egyrészt a Nepál délkeleti részén élők helyzetének javítására, másrészt pedig a kenyai oroszlánok megőrzésére fordítják az összeget.

Lesz mit, ugyanis a kalapács végül 120 millió forintos összegnél csapott le, amivel a minden idők legdrágább Defendere címet is bezsebelhette a típus. A névtelen katari tulajdonos még annak is örülhet, hogy a típus gyártásánál és összeszerelésénél még Bear Grylls, valamint a Land Rover márkát alapító Maurice Wilks fiai is jelen voltak.