Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bizonyos mértékig teljesen megértjük a média rendszabályozását, sőt, szabadosság tekintetében a legtöbb esetben mi nagyobb mértékű szigort várnánk – hiszen az innen érkező információk aktívan befolyásolják az életünket. Ami viszont az Audi R8 egyik reklámjának angliai betiltását illeti, azt talán méltán nevezhetjük túlzásnak.

Az Egyesült Királyság hirdetésért felelős ügynöksége azért rántotta ki a talajt a rövid videó lába alól, mert a száguldást izgalommal köti össze. Az álláspont érthető, hiszen bárhol száguldozni elsősorban veszélyes, nem csak izgalmas, közúton pedig kifejezetten problémás dolog, de a társadalmi normák béklyójának földbe tiprását vajmi kevéssé vehetjük észre a filmecskében.

Ne áltassuk magunkat: az 5,2 literes szívó V10-es akár 610 lóerejét valószínűleg senki ne állná meg, hogy ne hívja le legalább néhány pillanat erejéig. Hiszen éppen ezért készülnek az ilyen szuperautók. A száguldás pedig izgalommal jár – legfőképp akkor, ha az ellenőrzött körülmények között, például egy versenypályán történik, fejfájós következmények nélkül.