
Elon Musk, a Tesla vezetője valóban egy zseni. Az elektromos autómárka immár a 13. negyedéve termel masszív veszteséget, ám a befektetők és az ügyfelek továbbra is hisznek benne, továbbra is tolva a márka szekerét az ígéretesebb jövő felé.
A 2016-os év második negyedévében a Tesla 293 millió dolláros nettó veszteséget könyvelhetett el, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 184 milliós értékével. A több mint 80 milliárd forintos veszteség azonban megtévesztő – ennek ellenére nem áll rosszul a márka szénája.
A semmiből megteremteni egy autógyártót sokszor szinte lehetetlen feladat, egy annyira innovatív céget pedig, mint a Tesla, csak hatalmas beruházások árán lehet. Elon Muskot, a vezetőt és tulajdonost pedig nem kell félteni, hiszen ehhez bőven tudnak fedezetet biztosítani egyéb vállalkozásai, ráadásul a jövőbe látó szakember még mindig meg tudja győzni a befektetőket. Ezúttal az új típusok, pl. a Model 3 fejlesztése, valamint a világ legnagyobb akkumulátor gyárának megépítése vitte el a pénzt. Volt mit, ugyanis a Tesla bevétele az előző év hasonló időszakához képest 33 százalékkal nőtt, összesen 1,27 milliárd dollárt kitéve.
A Model 3 alaposan növeli majd a volumeneket
Eközben az elektromos márka malmai gőzerővel őrölnek: jelenleg heti közel 2000 autó készül Tesla emblémával, így a jelenlegi 14400-ról közel 26 ezerre növekedhet a kiszállított járművek száma a következő negyedévben. Erre pedig sürgetően szüksége van a tervekhez képest a gyártás nehézségei miatt alulteljesítő márkának.
A jövő tervei rózsásabbak: Elon Musk a harmadik negyedévre már heti 2200 autó gyártását tervezi, további 200-as emelkedéssel az azt követő időszakra, a szupergyár beindulásával, és a Model 3 forgalmazásának megkezdésével jövőre pedig ez akár duplájára is nőhet jövőre – kedvezőbb gyártási költségek mellett. A nagy befektetések sora eközben egyre szaporodik. A Tesla világelsőként szeretne teljesen önvezető autót létrehozni, amihez olyan nagyfelbontású térképekre van szükség, amelyek még nem léteznek – a márka pedig Musk elmondása szerint már ezen is dolgozik.
