Az Aston Martin és az olasz Zagato formatervező ház az elmúlt évtized egyik legszebb autóját szolgáltatta a Vantage alapokra épülő V12 Zagato képében. Most a két márka újra összefonódott, a végeredmény – a Vanquish Zagato – pedig legalább annyira megdobogtatja a szíveket.
Egyelőre csak koncepcióként mutatkozott be az Aston Martin Vanquish Zagato, amelyet a Concorso d’Eleganza Villa d’Este közönsége már élőben is megcsodálhatott. Ám a gyártó jó szokása szerint valószínűleg készül majd néhány példány, amelyek dollármilliókért cserélhetnek majd gazdát a jövőben.
A motortér tartalma változatlan - galériaA Vanquish alapok a műszaki tartalomról is döntöttek: az 50-50 százalékos súlyelosztású modell mozgatását egy brutális orgánummal megáldott 5,9 literes V12-es szívómotorra bízták az Aston mérnökei, amely 573 lóerőt teljesít 6750 fordulat/percnél, míg csúcsnyomatéka tekintélyes 620 Nm, amely 5500-nál érkezik. A brit szuperautó 4,1 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet (ez két tizedes javulás a DBS-hez képest), ám végsebessége érdekes módon nem éri el 300-at: csupán 295 km/h, ami a lóerők számát tekintve meglepően hangzik (hiszen egyes konkurensek - például a Porsche 911 Carrera S - már 400 lóerővel is túllépik a bűvös határt). Valószínűleg a leszorító erőre kihegyezett aerodinamika az ok, de erről nem szól a gyári közlemény. Azt azért ne feledjük, hogy a Vanquish inkább egy szélvészgyors GT, mintsem egy vérbeli szupersportautó.
Az egyedi külsőhöz egyedi belső tér is dukált
A Zagato kezelés pedig a szokásos, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne látványos. A két buborékos tető, valamit a tágra nyitott légbeömlő nyílás azonnal elárulja az újdonságot, emellett pedig a hátsó, kör alakú lámpák is jelen vannak, melyek egy nyitható hátsó légterelőt fognak közre. A végeredmény pedig gyönyörű, így valószínűleg a Comó-i tónál felsorakozott népes közönségből sokan fejezték ki vásárlási szándékukat.


