Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A most futó Mazda6 alig több mint négy éve, 2013-ban mutatkozott be, és már nagyon korán, 2015-ben átesett egy frissítésen – ami ráadásul nem is elhanyagolható módosításokkal járt. Úgy látszik, a japánok tovább követik a tendenciát, ugyanis némi meglepetésre a sokak által jövő évre várt generációváltás helyett ismét megújították középkategóriásukat, raádásul ezúttal még alaposabban, mint korábban. Sajnos a tengerentúlon bemutatott ráncfelvarrás legfontosabb újdonsága viszont nem lesz elérhető nálunk.

Elöl egyből szembetűnő a változás - galériaA külsőt tekintve a legnagyobb változás a KODO formanyelv legújabb változatának honosítása, ami az új CX-5-ről már ismerős lehet. Mindez a fényszórókon és a jellegzetes hűtőrácson túlnyúló motorháztetőt és ennek köszönhetően még agresszívebb tekintetet jelent, de a króm elemek is még nagyobb hangsúlyt kapnak, és a lökhárítókat is átszabták a japánok. Hátulról ezúttal is szinte elhanyagolhatóak a módosítások. A lámpabúrák alatt már felszerelségtől függően LED-es fényforrásokat találunk. Emellett az új 17 és 19 colos kerekek, valamint az új vörös színárnyalat teszi aktuálisabbá a szedán és kombi verzióban is elérhető modellt.

Az utasteret szinte teljesen átszabták a mérnökök, aminek köszönhetően még az eddiginél is finomabb megoldásokkal és anyagokkal találkozhatunk majd, a csúcsverzióban például Alcantara ajtó és műszerfali betétek, különleges fabetét és átfogó bőrkárpitozás is van. Emellett a klímakonzol is megújult, a változatlan szoftverrel dolgozó központi rendszer pedig határozottabb kontrasztú, élesebb megjelenítésű 8 colos képernyőt kapott. A CX-5-höz hasonlóan a HUD immár a szélvédőre is vetíthet, a műszercsoportban pedig egy 7 colos, személyre szabható színes kijelzőt találunk. A Mazda6 összességében még komolyabb benyomást tesz majd a frissítés után kívül és belül egyaránt.

Már-már prémiumok szintjén mozog a Mazda6A japánok azonban a lemezek alatt sem hagyták érintetlenül az autót, ugyanis a Mazda6-ba bekerülnek a gyáriak legmodernebb vezetéstámogató és biztonsági rendszerei, melyeket az i-ACTIVESENSE nevű opció fog majd össze. Ezentúl megállásra is képes adaptív tempomatot illetve 360 fokos kamerarendszert is nyújt majd az autó az olyan kényelmi extrák mellett, mint az elsőként elérhető ülésszellőztetés, de ez még mindig nem minden, ugyanis a motortérről sem feledkeztek meg a gyáriak - legalábbis az amerikai ügyfelek számára.

A Mazda6 ugyanis kizárólag Amerikában megkapja a 2,5 literes egység turbós változatát, amit korábban a CX-9 lemezei alatt mutattak be a japánok. Korábban ugyan 230 lóerővel mutatkozott be az egység, de mostanra már 250 tagú ménessel és 420 Nm-rel gazdálkodik, ami a Mazda6-ot bizony igen komoly menetteljesítményekkel ruházhatja fel – nálunk azonban ez a verzió nem lesz elérhető. Nem a teljesítménye azonban az egyetlen kiemelkedő pontja az új erőforrásnak, ugyanis a 2,5 literes motor hengerlekapcsolásra is képes: fix sebesség mellett 40 és 80 km/h között akár két hengert is le tud kapcsolni, ezzel jócskán csökkentve a fogyasztást.

A Mazda a menettulajdonságokra is gondolt, ugyanis újrahangolták a középkategóriás eddig is kiváló futóművét, amely most komfort és dinamizmus terén is még többet ígér. Az európai bemutató egyelőre még hátra van, de biztosak lehetünk benne, hogy legkésőbb a tavaszi Genfi Autószalonon ez is megtörténik. Várhatóan azonban a motorpalettán nálunk nem történik változás, viszont legalább átfogóbb hangszigetelést is ígérnek az illetékesek.