Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Talán néhányan emlékeznek még a Bugatti 2009-es lenyűgöző koncepciójára, a 16 C Galibierre. A villámgyors négyüléses luxusautóról sokáig nem lehetett tudni, hogy sorozatgyártásba kerül-e, de végül le kellett mondanunk róla. Most azonban úgy tűnik, hogy ismét felszínre került a projekt, három másik alternatívával karöltve, melyeknek célja, hogy növeljék a márka eladásait.

Egyelőre tehát még közel sem biztos, hogy a Galibier megalkotását választják a gyáriak, a külföldi sajtó ugyanakkor már tudni véli, hogy amennyiben mégis ezt a tervet valósítanák meg, úgy a vadonatúj Porsche Panamerához készült MSB platform átalakított verzióját használnák alapként – egyébként a jövőbeli Bentley-k is erre a padlólemezre épülnek majd. Ha mindez igaz, akkor a négyüléses Bugatti biztosan orrmotoros kialakítást kap, akárcsak a 2009-es koncepció – noha a külső formákat tekintve biztosan újrarajzolják majd az autót.

Már a 2009-es tanulmány is lenyűgöző volt

Ugyanakkor a másik három terv is érdekes lehet, bár míg a Galibier megalkotásáról a márka vezére is beszélt, addig ezeket nem erősítették meg a gyáriak. Ugyanakkor egyáltalán nem földtől elrugaszkodott egyik sem, hiszen a külföldi kollégák forrásai szerint az első alternatíva egy hatalmas SUV megalkotása, amely a Bentley Bentayga és a hamarosan érkező Rolls-Royce Cullinan ellenfele lehetne. A második lehetősége a Bugatti legendás, Royale névre hallgató óriáskupéjának újraalkotása lenne, míg a harmadik egy, a Chiron alá pozícionált sportautó.

A legvalószínűbbnek azonban mégis a Galibier megalkotása tűnik, ugyanis 2011-ben, Wolfgang Dürheimer vezetése alatt a Bugatti már a fent említett koncepció sorozatgyártást tervezte, melynek keretein belül 8 év alatt 3000 darabot gyártottak volna le. A projekt végül többek között azért hiúsult meg, mert 2013-ban az Audihoz került Dürheimer, és utódja, Wolfgang Schreiber a márka minden erejét a Veyron utódlására összpontosította. Tavaly azonban visszatért Dürheimer a Bugatti élére, és a hírek szerint mindenáron szeretné végigvinni egykori tervét.

Még most is megállja a helyét a Galibier tanulmány

Az ugyanakkor nem kizárt, hogy a Galibier csak a Chiron nyugdíjazása után kerül gyártásba, mintegy utódként. A leggyorsabb autónak járó címről így talán le kellene mondania a Bugattinak, de a leggyorsabb négyajtós rekordja is vonzó lehet a gyáriak számára. Bárhogy is legyen, az több mint valószínű, hogy a végeredmény csak az évtized vége felé születhet meg.