Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW igencsak széles palettájának tagjai közül nem csak a legendássá vált, harmincadik születésnapját ünneplő M5-ös ért kerek évfordulóhoz idén, hanem a sportszedán szöges ellentéteként aposztrofálható X5-ös is, amely éppen fele annyi ideje van köztünk, mint a prémium-középkategóriás rakéta.

Le sem tagadhatnák egymást - galériaEzzel párhuzamosan egyébként az X széria megalkotásának évfordulóját is meg kell említenünk, hiszen az 1999-ben megjelent X5 volt a németek hobbiterepes vonalának első üdvöskéje. Az igazi sikertörténetként leírható pályafutást természetesen a nagy ellenlábassal, a Mercedes-Benzzel való rivalizálásnak köszönheti a gyártó, hiszen az 1997-ben megjelent ML-osztály kihívójaként küldték ringbe a hátulról sokaknak furcsa, előröl azonban tipikus BMW-s stíluselemekkel megáldott SUV-t. A siker pedig menetrend szerint érkezett, hiszen már az első generációból is 620 ezer példány talált gazdára világszerte.

Sokan nem hittek az X6-ban - galériaAz akkor még érdekesnek titulált hátsó fényszórók megoldása mára már az X5-ös jellegzetességévé vált, amit mi sem mutat jobban, mint az azóta már harmadik generációját élő típus jelenleg legújabb tagjának formatervi megoldásai – melyeket persze az idők során jócskán finomítottak a németek. A modell történeti érdekességei között érdemes megemlíteni, hogy a második generációból – és várhatóan hamarosan a harmadikból is – M-es verzió is készült, mely nem kevesebb, mint 555 lóerővel támadta az aszfaltot, ezzel igazi szörnyet létrehozva.

Az azóta már öttagúra bővült X szériának pedig sokat köszönhet a BMW, hiszen napjainkban az eladott példányok közel harmada kerül ki ebből a sorozatból, melynek palettája egészen az 1-es alapjaira épülő X1-estől az eggyel nagyobb méretű X3-ason keresztül egészen a jelenlegi csúcsot jelentő X5-ig terjed. Persze nem szabad megfeledkeznünk a sokak által kezdetben eszelős húzásnak tartott X6-osról sem mely szintén most lépett új generációba, sőt, közben kistestvért is kapott az X4-es képében.

A BMW hobbiterepes négykerekűiből egyébként napjainkig összesen 3,3 millió példány talált gazdára, miközben a gyáriak már dolgoznak a legújabb X modellen, mely X7 néven a Mercedes-Benz GL-osztállyal kíván majd szembeszállni.