Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Úgy látszik, hogy a Ford valóban komolyan gondolja a prémiumságot, hiszen a Mondeo után most bemutatták második Vignale modelljüket, az S-Maxot. Az egyterű ugyan egyelőre még csak koncepció fázisban van, de már nem áll messze a szériagyártástól.

Elegáns és egyben sportos - galériaA Milánóban megrendezett Divathét keretei között bemutatkozott koncepció tovább halad azon az úton, melyet az egyterűek szegmense nemrég elkezdett: a praktikum mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyártók a formatervre is. Mindez pedig hatványozottan igaz a Vignale verzióra, ami különleges hatszögletű hűtőrácsot, kifejezetten az alkalomhoz fejlesztett „Milano Giorgio” fényezést, számos alumíniumbetétet és speciális 21 colos Vignale keréktárcsákat kapott.

Ahhoz, hogy valóban a prémiumok szintjét hozza a családi autó, ahhoz az utastérhez is hozzá kellett nyúlni. A minőségérzet növelése érdekében rengeteg finom anyagot használtak fel: a középkonzolt és a hatszögletű mintákkal ellátott foteleket valódi bőrrel borították be. A hátsó traktus szintén megkapta az újításokat, sőt a vékonyabb üléseknek hála a tér is nagyobb lett, míg tabletünket könnyedén képes befogadni a hátul található dokkoló.

Az S-Max Vignale minden bizonnyal csak a 2015 után lesz elérhető szériában, hiszen a Mondeo Vignale is csak akkortól lesz elérhető. Arról nem is beszélve, hogy Európában egyelőre nem kapható sem a Mondeo, sem az új S-Max.

Finom anyagok borítják az utasteret - galériaA gyáriak elmondása szerint a program elindítása mögött komoly logika rejlik, hiszen véleményük szerint a Fordok közel 50%-át magas felszereltségi szinteken vásárolják meg, és ezeknek a felhasználóknak 10-15%-a szívesen látna még exkluzívabb extrákat az opciós listákon. Nekik született a Vignale szolgáltatás.

Egyelőre még arra is várnunk kell, hogy az alapmodelleket kipróbálhassuk, de reményeink szerint minél előbb beszámolhatunk majd Önöknek arról is, hogy mennyire lesz versenyképes a gyakorlatban a Ford által életre hívott prémium csomag, a Vignale. Addig is maradnak a képek.