
Az előd leköszönésével és az új Mégane érkezésével a Renault erőteljesen dolgozik kompaktjának méltán neves, RS sportváltozatán. Jó hír, hogy az újdonság nem távolodik el annyira önmagától, mint a Clio, így nem csak a külcsín tekintetében, de menettulajdonságok terén is igazán sportos végeredményre számíthatunk – a gyáriak pedig ezúttal már egy ízelítőt is megosztottak velünk.
A jópofa kisfilmben egyébként rengeteg rajongójának mond köszönetet a Renault Sport csapata, méghozzá rendkívül ötletesen bemutatva a részleg korábbi és jelenlegi modelljeit. A vadonatúj Mégane RS a videó legvégén tűnik fel egy lepellel eltakarva, így csupán a látványos LED-es nappali menetfények és a frissített Clio RS-ről ismerős, a Renault Sport logóját mintázó ködlámpák sejlenek fel – de az egész autó rendkívül sportos képet fest majd.
Annyit már biztosan tudunk, hogy az elsőkerékhajtás és a kézi váltó kombinációjához hűek maradnak a franciák, de a lemezek alá egy új erőforrás kerül. Ez a lehető legjobb megoldás, hiszen a korábbi szív klasszikus erőleadású volt (vagyis később köszöntött be a turbó), és nem is éppen a takarékosságáról volt híres. Az új egység legalább 280 lóerős lesz, miközben minimum 380 Nm-es csúcsnyomatéka 3000-ről 2000 alá költözik, és tovább elérhető lesz. A 7,5 l/100 km-es vegyes fogyasztás akár másfél literrel is csökkenhet.
Jó esély van rá, hogy az a bizonyos új szerkezet az Alpine A110 lemezei alatt már bemutatkozott 1,8 literes négyhengeres egység lesz, amely bár a sportautóban”csak” 250 lóerőt teljesít, a Renault kompaktjában már legalább 280, de nem kizárt, hogy akár 300 tagú, vagy valamivel még annál is nagyobb ménessel mutatkozik be – hasonló erővel jöhet majd később az Alpine modelljének erősebb kivitele is. A másik lehetőség, hogy egy új fejlesztésű 2-literes négyhengeres kerül be az autóba, szintén 300 lóerő körüli teljesítménnyel, de nehezen tudjuk elképzelni, hogy a gyáriak az újonnan kifejlesztett 1,8-as mellé egy 2-literes megalkotására is költenének – hacsak nincsenek további terveik vele.
Már a GT is élvezetes, de az RS jóval vadabb lesz - a képre kattintva a GT tesztje nyílik meg
A lényeg azonban nem ez, hanem a tény, hogy továbbra is a Nordschleife leggyorsabb elsőkerékhajtású autója címére törekednek a fejlesztők. Ennek érdekében a súlycsökkentés kiemelt szerepet kap, melynek érdekében helyenként a szénszál bevetése sem elképzelhetetlen. Az opciós listára felkerül a hátsókerék-kormányzás és a duplakuplungos automataváltó is, viszont ezekkel a plusz tömeg miatt nem feltétlenül lesz gyorsabb a kikönnyített sportkompakt.
A részletek még homályosak, de már nem sokáig: az ízelítőből egyértelműen kiderül, hogy még idén bemutatkozik az új Mégane RS, a premier pedig nagy valószínűséggel szeptemberben lesz, így hamarosan fény derül mindenre.
