Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Nissan X-Trailt eddig is nagyon kedveltük, hiszen a japán márka büszkesége modern, nagyon jól néz ki, méretes utas- és csomagteret kínál, igényes a berendezése, biztonsági arzenálja fejlett, továbbá ár/érték arányban is korrekt. Egy ideális családi mindenes tehát, aminek 1,6 literes 130 lóerős dízelmotorjával is elégedettek voltunk, azonban néha egy kicsit nagyobb teljesítményre vágytunk.

Jelentjük, most megérkeztek a plusz lovak, amelyeket nem egy izmosabb gázolajos, hanem egy turbós benzinmotor szállít, mégpedig olcsóbban, mint a jelenlegi egyetlen gázolajos variáns. Nem másról, mint a márka 1,6 literes DIG-T négyhengeres turbójáról van szó, ami kiválóan vizsgázott tesztünk során az egy kategóriával kisebb Qashqai motorházteteje alatt: remek menetteljesítményekhez juttatta a crossovert, mindeközben pedig fogyasztása sokkal alacsonyabb volt, mint vártuk. A méretesebb X-Trail-ben persze kicsit lassabb és mintegy fél literrel torkosabb a gyári adatok szerint a benzinmotor, azonban 163 lóerejével (amihez 240 Nm-nyi csúcsnyomaték tartozik) így is dinamikusabb, mint a 130 lovas, szintén 1,6 literes gázolajos szív.

Sajnos a benzines X-Trail kizárólag hatfokozatú kézi váltóval és elsőkerékhajtással kérhető, vagyis akik összkerékhajtásra és/vagy automataváltóra vágynak, továbbra is csak a dízellel számolhatnak. Amennyiben viszont nem idegenkednek a kézi váltástól és beérik az elsőkerékhajtással, ami az esetek nagy részében egyébként is bőven elegendő, remekül járhatnak az újdonsággal, főleg, hogy az árlista szerint 600 ezer forinttal olcsóbb a dízelnél. Ez azt jelenti, hogy a Visia belépőmodell 6,99 millió forinttól indul a listaár szerint, ráadásul egy félmilliós importőri kedvezmény is van az X-Trail-re, így 6,5 milliótól beülhetnek az autóba. Szerintünk ennyiért érdemes kipróbálni...