Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Ford Mustang frissítése már a levegőben lóg, ám eddig még semmilyen hivatalos információt nem osztottak meg velünk a gyáriak. A pontos adatokra továbbra is várnunk kell, de egy kisfilmnek köszönhetően kívülről már láthatjuk, hogy mi változik majd a szívdöglesztő izomautón. Noha elsőre talán nem egyértelmű, bizony elég sok helyen módosítottak a Mustangon a tervezők.

A sportos, agresszív összkép nem sokat változott, a részletekbe mélyedve azonban sok különbséget vélhetünk felfedezni: az első lökhárítót szinte teljesen átrajzolták a mérnökök, de a motorháztető és a fényszórók sem maradtak a régiek. Utóbbiak kaptak egy kis légbeömlőt és újdonság a lámpatestekbe beépített LED-es nappali menetfény is – a három csík a belső oldalon eddig csak dizájnelem volt, de nem világítottak. Ezeken kívül a hűtőrács is szélesebbnek és laposabbnak hat a videón.

A hátsó traktus sem maradt érintetlen, bár ahogyan az a frissítéseknél lenni szokott, ott valamivel kevesebb a módosítás. A lökhárítót és a lámpákat itt csak finomabban szabták át, új azonban a fényszórók közötti fekete betét, ahol a GT logó ezúttal csak önmagában kapott helyet, de a hátsó szárny is friss elemként jelenik meg. A frissített Mustang esetében az összhatás talán még inkább kedvez majd az európai vásárlók ízlésének, miközben továbbra is megőrzi a masszív, izomautós kiállást.

Nagy valószínűséggel az utastérben is találkozhatunk majd újításokkal, de ezeknek a felfedésére még várnunk kell – azért a legfrissebb SYNC multimédiás rendszerre és néhány finomabb anyagra mindenképpen számíthatunk. Az erőforrások terén nagy változás minden bizonnyal nem lesz, de ha hihetünk a korábbi értesüléseknek, akkor a mostani 6-fokozatú automataváltót a GM-féle 10-sebességes egység válthatja le. Habár a magyar piacot ez nem érinti, a jelenleg elérhető V6-os egység kikerülhet a kínálatból, de egyelőre erre sem lehet mérget venni. A most megosztott videó után azonban minden bizonnyal nem kell már sokat várnunk a teljes leleplezésre.