Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Jaguar crossovere lassan, de biztosan közeledik a sorozatgyártás felé, amelyet az is jelez, hogy a különböző ízelítők mellett a gyártó prototípusok sorával érkezik. Az F-Pace ezúttal a Tour de France egyik kerékpáros csapatának támogatásával érkezik új mérföldkőhöz.

A Team Sky, egészen pontosan Chris Froome kerékpáros segítségére lesz majd a véglegeshez közeli prototípus most szombaton, a 2015-ös Tour de France első etapjánál. Az F-Pace a csapat igazgatóját, orvosát, szerelőjét és még egy döntéshozóját szállítja majd a felszerelések mellett. A Jaguar elmondása szerin az F-Pace kategóriájának legnagyobb csomagterével rendelkezik majd, miközben a belső tér „széles és tágas” lesz. Ez különösen a sportos vonalvezetés tükrében érdekes tény.

Az F-Pace végleges premierjére sem kell már sokat várni: legkésőbb a szeptemberi Frankfurti Autószalonon látjuk majd a típust, amely 2016 elején érkezik meg a kereskedésekbe.