Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Volkswagen Group új vezérigazgatója, Matthias Müller egy interjúban elmondta, hogy már gőzerővel készítik elő a márka visszahívási akcióját, amelynek érintettjei a friss emissziós botrány csalós autói, vagyis az EA189 kódnéven futó, 2008 és 2015 között gyártott négyhengeres TDI dízelmodellek – az új, Euro6-os motorokat már nem érinti a botrány.

Világszerte mintegy 11 millió autóba szerelte be a konszern az emissziós értékeket, különösen az NOx-kibocsátást mérésekkor megváltoztató szoftvert, a bűntettre pedig nemrégiben Amerikában fény derült. Nem meglepő módon a törvényi előírások kijátszása miatt óriási büntetésekre számíthat a Volkswagen világszerte, továbbá a márka nimbuszának is óriási veszteséggel jár a ’móka’ – a németek nagyon lejáratták magukat ezzel az akcióval.

Az új vezető, Matthias Müller - és az egész vezetőség - gőzerővel dolgozik a csalás megoldásán

Viszont a Martin Winterkorn Urat helyettesítő új vezérigazgató, a korábbiakban a Porschét vezető Matthias Müller szerint most a szomorkodás helyett keményen kell dolgozniuk, hogy megoldják a problémát és visszanyerjék a vásárlók bizalmát. Nem utolsósorban pedig a konszern első embere szerint át kell szervezni a Volkswagen Group felépítését, hiszen jelenleg minden felelősség az anyacéget érinti, túl kicsi az egyes márkák felelőssége és nehéz kordában tartani a fejlesztéseket.

Állítólag az emissziós botrány sem konszernszinten volt ismert, Matthias Müller kizárta azt is, hogy Martin Winterkorn bármit is tudott volna az egészről, szerinte csupán egy kisebb fejlesztőcsapat húzása lehetett, de még mindig erőteljesen vizsgálják az ügyet. Az elsődleges cél viszont a probléma megoldása, s ennek keretében az összes EA189 motorral szerelt Volkswagen konszernes autót vissza fogják hívni a gyáriak, így azok a jövőben valóban teljesíteni fogják a szabványokat.

A Volkswagen konszern jövőre közel 11 millió TDI motoros autót fog szervizbe hívni

A pontos változtatásokról még nincsenek hivatalos információk, állítólag más-más dolga lesz a márkának például az 1.2, 1.6 és 2.0 TDI motorokkal, hiszen különböző beszállítóktól érkezett például a befecskendező rendszer is (Continental/Bosch). Azonban annyit elmondott Matthias Müller, hogy a jövő év elején indul el a tervek szerint a visszahívási akció, ami 2016 végéig fog lezárulni a tervek szerint, vagyis mintegy egy évre van szükség a 11 millió érintett autó javításához.