
A felsőkategória limuzinjai gyakorlatilag mára egyet jelentek a kényeztető luxus, a csúcstechnológiás komponensek és a mindent felülmúló teljesítmény egyvelegével. Az önmagától értetődő német triumvirátus mellett üdítő konkurens a Lexus zászlóshajója, amelyre méltán lehet büszke a japán márka – az LS 500 és a hibrid LS 500h pedig már hazai árcédulával is rendelkezik. A páratlan ügyfél-elégedettséggel rendelkező gyártó Európában azonban annak ellenére is nehezen tud érvényesülni a németekkel szemben, hogy az itt konvencionális márkákhoz képest jobb ár/érték aránnyal csábít.

A Lexus azonban a legújabb LS generációval tovább lépett és a temérdek innováció mellé olyan formát is rajzoltak az az autónak japán szakemberek, amely egyediségével megosztó egyéniség lett, a szó legpozitívabb értelmében. Az ilyen pedig kifejezetten jól jön a prémium szegmensben, ahol az elegancia mellett az extravagáns küllem is sokat nyom a latba. És mivel a legtöbb vásárló eleve a hosszított 'long' karosszériával vásárolja a csúcslimuzinokat, a Lexus úgy döntött, hogy eleve csak ilyen formában dobja piacra az új LS-t, így nincs más, csak az 5,2 méternél is nyúlánkabb hosszú verzió, amely ennek ellenére igencsak harmonikus benyomást kelt, már ami az arányait illeti.
A felsőkategóriás extrákat és a jövőbe mutató asszisztenseket hosszasan sorolhatnánk, ahogy a kétféle, azaz a tisztán benzines és a hibrid hajtáslánc képességei is meglehetősen sok izgalmas részletet rejtegetnek – bemutató cikkünkből minden részletet megtalálhatnak kedves Olvasóink.

Ezúttal az árak kerülnek terítékre, hiszen a hazai forgalmazó elérhetővé tette az LS modellek árlistáját. A paradicsomba szóló belépőjegyért legkevesebb 28.850.000 Ft-ot kell letenni az asztalra (listaáron), amiért cserébe a 359 lóerős hibrid LS 500h-t kaparinthatjuk meg. Ezzel szemben a 421 lóerős, 3,4 literes biturbós V6-osért egymillióval többet, alsó hangon 29,85 milliót kell otthagyni a kasszánál – ugye hosszú karosszériával.
Noha a legfinomabb bőrrel nem kecsegtet az egyébként bőséges Elegance szint, fabetét már jár hozzá, ahogy a prémium hifi, a biztonsági asszisztensek és a navigáció is az induló pakk részét képezi. Érdemes megjegyezni, hogy a biztonsági rendszerek komplett arzenálja már az induló csomagban is benne foglaltatik, ami gáláns gesztus a japánoktól.

A következő (Prestige) szint 4,8 milliót kóstál mindkét motorizáltságú verzió esetében, s mindezért cserébe többek között 24 hangszórós Mark Levinson hifit, elektromos, hűthető-fűthető üléseket, elektromos mozgatású kormányt és hátsó üléseket, panoráma nézetes parkolóautomata, illetve masszázs funkciót kínál a márka.
A csúcsot az LS 500 esetében 39,15, míg az 500h esetében 38,15 milliós Supreme variáns jelenti, amely már tényleg mindent tartalmaz. Itt már nem hiányozhat a HUD, a hátsó ülésekhez adott masszázs funkció és adaptív távolsági fényszóró vezérlés sem, a megjelenést pedig 20 colos átmérőjű kovácsolt alumínium felnik teszik teljessé.

Létezik még egy felszereltségi szint, amit a limuzin luxus mivolta ellenére a sportosabb miliőt óhajtó tehetős ügyfelek választhatnak: az F-Sport. A dinamikusság itt leginkább a megjelenésben mutatkozik meg, de néhány opciót is ad a Lexus az alapárhoz képest 3,4 milliót kóstáló csomagban, így Mark Levinson hifi, fűthető-hűthető ülések és HUD is gazdagítja a sportosabb megjelenésű LS szérialistáját.
