
A szuperautó, amelyből mindössze három darab készült: a Lamborghini Veneno valószínűleg korunk egyik legértékesebb gyűjtői tárgya, amelyet az is mutat, hogy a 4 millió dolláros értékesítési ár mindössze két évvel a gyártást követően a duplájára emelkedett.
Beérett a befektetés, mondhatni, tekintve, hogy mindkét magánkézben lévő Veneno eladó, az egyik 8, a másik pedig 11 millió dolláros árcédulával. Utóbbi azért közel sem reális, de ha csak egyetlen dollármilliót is akaszt le valaki a típussal, a 300 millió forintos bevétel így sem rossz két év alatt, pláne, hogy minden idők egyik legkülönlegesebb Lamborghini modellje egykori tulajdonosának mondhatjuk magunkat.

Miközben ugyanis a Roadster kiadásból 9 látott napvilágot, a zárt tetejű Veneno mindössze két példánya forog magánkézen. Az Aventador alapokból a gyáriak kihozták a maximumot: 6,5 literes, V12-es szívómotor teljesítménye 750 lóerőre növekedett, ami ugyan önmagában még csak nem is meglepő a kategóriában, de a 125 kg-os fogyókúra számlájára is írható 2,8 szekundumos sprintidő már többet elárul a fújtató bika képességeiről. Mondanunk sem kell, hogy az 1450 kg-os tömeg már igencsak korszerű anyagok alkalmazását tette szükségessé, de az újdonság nem csak a CFRP (carbon-fiber-reinforced-polymer) gyakori alkalmazásától lett méregdrága. A végsebesség 355 km/óráig tolódott ki, de ennél is fontosabb, hogy az autó minden egyes porcikája funkcionális szerepet is ellát, azaz a légellenállási jellemzők minden korábbi határon túl optimalizálásra kerültek, javítva ezzel a nagy sebesség melletti kezelhetőséget is.

Akárhogy is nézzük, premierje óta ennyire nagy esély még soha sem volt arra, hogy élőben lássunk egy eredeti Venenót. Amíg eddig lehetetlen volt a gyűjtői garázs mélyén pihenő szuperautót megcsodálni, most már mindezt saját tulajdonban tehetjük meg – ha ügyesen alkudunk, akkor is legalább nettó 1,5 milliárd forintért, amely azért az évek múlásával további százmilliókat fialhat.
