Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Sokan bizonyára már tűkön ülve várják a Rolls-Royce első SUV-jának bemutatóját. Számukra van egy nagyon jó hírünk: alig több mint egy hét múlva, május 10-én az angolok végre leleplezik az autót, ami valószínűleg új megvilágításba helyezi majd a luxus-SUV kategóriát, hiszen ahogy mindenben, úgy a Rolls-Royce ebben a „versenyszámban” is szeretne mindenkit felülmúlni.

Mindenhol helyt kellett állnia - galériaEzt persze joggal is várhatjuk el a gyáriaktól, noha nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a Bentley Bentayga elég magasra tette a lécet, ugyanakkor nincsenek kétségeink afelől, hogy a Rolls-Royce ezt is képes lesz majd megugrani – legyen szó luxusról, exkluzivitásról vagy akár valódi terepképességekről, hiszen a Cullinannek mindenhol helyt kell állnia. A korábbi álcázott példányokról megosztott fotók alapján a Phantom formai megoldásaira számíthatunk, persze terepes stílusban.

Az utastérben szintén lehetnek majd ismerős elemek, és mondanunk sem kell, hogy technológiai téren sem szenved majd hiányt semmiben az autó. A teljesítmény – ahogyan minden Rolls-Royceban – ezúttal is bőven elegendő lehet: a hírek szerint a Phantom 6,75 literes V12-ese kerül a Cullinanbe, ami 570 lóerőt és 900 Nm-es csúcsnyomatékot biztosít majd, méghozzá egy nyolcfokozatú automata váltón keresztül, mind a négy keréken.

Ne legyenek kétségeink, a Cullinan minden igényt képes lesz majd kielégíteni, miközben a luxus és az exkluzivitás olyan fokát nyújtja majd, amit az SUV-k kategóriájában eddig nem igazán tapasztalhattunk – kivéve talán a Bentayga esetében, de a Rolls-Royce bizonyára mindent megtesz annak érdekében, hogy felülmúlja a Bentleyt, például a csomagtérből kihajtogatható piknikasztal képében. Ennek megfelelően valószínűleg a legdrágább autó lesz a kategóriájában, de nem aggódunk amiatt, hogy ez visszatartja majd a vásárlókat – a Cullinan hatalmas sikerekre számíthat.