Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A tizedik évad épphogy befejeződött, máris elkezdődött a 2015-ös World Series by Renault. Az idei díjátadó ceremónián a Renault Sport Technologies kiadta a következő év versenynaptárát. A hat Forma–1-es pálya, köztük az „örökös” Hungaroring mellett megtörtént a várva várt visszatérés Le Mans-ba és Silverstone-ba.

A Hungaroringre, a WSR legnépszerűbb pályájára immáron kilencedik alkalommal is visszatér a Renault családi autóversenyes hétvégéje, az őszi kitérő után ezúttal újra nyáron, rögtön az iskolai időszak befejezése után: 2015. június 13–14-én. A mogyoródi pályára a World Series by Renault 2005-ben indult sikertörténete óta a legtöbbször látogatott el a sorozat, amely tíz éves története alatt a legfontosabb F1-es előkészítővé nőtte ki magát (az idén versenyző Forma–1-es pilóták hatvan (!) százaléka a WSR-ben edződött).

A jövő évi versenynaptárba visszatért a versenyzők által szintén kedvelt Silverstone is. Már a tizedik évad alatt is folyton jelezték a pilóták és csapatok, hogy szívesen visszatérnének a legendás pályára, ahol – Magyarország mellett – óriási népszerűségnek örvend a Renault világsorozata.

Változás történt Franciaországban is. Négy fantasztikus versenyhétvége után a Paul Ricardon a Renault Sport Technologies a visszatérés mellett döntött: 2015- ben a Le Mans-i Bugatti Circuitre látogat a WSR szeptember végén. További fontos feladat, hogy közvetlen Forma–1-es környezetben is versenyezzenek a WSR királykategóriájának pilótái, így ismét bekerült a naptárba a Formula 3.5-ös sorozat a Monacói Forma–1-es Nagydíj betétfutamaként.

A sorozat nálunk az egyik legnépszerűbb

„A World Series by Renault tíz éve csodálatos egyvelegét kínálja a pályán és a pálya mellett zajló eseményeknek, több mint ötmillió néző előtt” – mondta a Renault Sport Technologies versenyigazgatója, Jean-Pascal Dauce. „Megünnepelve ezt a tíz évet, úgy kívántuk összeállítani a versenynaptárt, hogy Forma–1-es, valamint a Renault számára fontos pályákat vegyítsünk. Fontos az egyensúly a pályák között, hogy pilóták a lehető legjobban felkészülhessenek az élvonalbeli versenyzésre.”

Az új versenyautó saját futamokat kap

És a végére még egy jó hír a versenyhétvégére lélekben már most készülőknek. Tavaly kifutott a Mégane Trophy, így idén „csak” formaautós versenyeket láthattak a nézők. Viszont jövőre új kategóriával bővül a WSR, az R.S. Trophyval, amelyben a Párizsi Autószalonon leleplezett, 1100 kilogrammos, 500 lóerő és 300 km/h sebesség felett teljesítő Renault Sport R.S. 01 versenyautókkal állnak rajthoz a pilóták.