A McLaren már decemberben bemutatta a legendás brazil Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna után elnevezett, erősen limitált modelljét, ami a márka valaha volt leggyorsabb versenypályás autója lett – ráadásul rendszámot is kaphat. A mindössze 500 példányban készülő pehelysúlyú erőmű a Genfi Autószalon alkalmából egyedi karbonruhát öltött.
Részletekbe menő kivitelezés - galériaSokan talán csodálkoztak a decemberi bemutató alkalmával, hiszen az angol gyártó többi modelljével szemben a Sennáról közel sem mondhatjuk azt, hogy orgazmus a szemnek, sőt! A külcsín másodlagos szempont volt a tervezéskor, ugyanis a mérnökök célja a valaha volt leggyorsabb autójuk megalkotása lebegett a szemük előtt, így a forma bizony funkciót követett, az íveket pedig a formatervezők helyett a szélcsatorna rajzolta. Mindenesetre a teljes egészében karbonból lévő karosszéria ha nem is egy kifejezett szépség, mindenképpen látványos, köszönhetően például a részben átlátszó ajtóknak vagy éppen az elképesztő aerodinamikai elemeknek.
A pehelysúlyú versenygépből lefaragtak még néhány kilót
Az ultrakönnyű, központi-csavaros keréktárcsákon Pirelli P Zero Trofeo R gumiabroncsok feszülnek, mögöttük pedig karbon-kerámia féktárcsák találhatóak – a Senna jobban otthon érzi magát versenypályán, mint közúton. A fogyókúra egyébként megtette a hatását, ugyanis szárazon mindössze 1198 kilogrammot nyom az autó. Mindezt ráadásul úgy érték el az angolok, hogy az egyébként teljesen lecsupaszított, néhány Alcantarával bevont részt leszámítva teljesen karbonból készült utastérbe még klíma, hangrendszer, multimédiás rendszer és tolatókamera is jutott – igaz, a Bowers & Wilkins, pontosabban a Harman például kifejezetten a Senna számára készített egy ultrakönnyű, mindössze 7,32 kg-ot nyomó hifit.
Röviden: villámgyorsAz igazi izgalmak azonban kétségtelenül a motortérben vannak: a 720S 4-literes, duplaturbós V8-asát alaposan megvadították a mérnökök, hiszen sikerült több mint 10 %-os teljesítménynövekedést elérniük. A Senna így pontosan 800 lóerőt és 800 Nm-es csúcsnyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére, méghozzá egy hétsebességes duplakuplungos automataváltón keresztül, ami a hátsó kerekek felé irányítja a hatalmas erőt. Ennek köszönhetően a 100 km/h-s lélektani határ eléréséhez mindössze 2,8 másodpercre van szüksége az autónak, de a 200 km/h is megvan 6,8 szekundum alatt, míg a negyedmérföldes futamot 9,9 mp alatt tudja le a Senna.
A különleges külső megalkotása háromszor annyi időbe telik, mint az autó legyártása
A végsebesség „csak” 340 km/h, de versenypályán ennél jóval fontosabb az akár 800 kilogrammos leszorítóerő. Ezekkel az adatokkal egyébként a McLaren szerint még a kifejezetten versenypályára készített P1 GTR-t is maga mögé utasítja a Senna – és míg előbbi nem kaphat rendszámot, addig utóbbival kimehetünk a sarki kisboltba is. A lassításról természetesen karbon-kerámia fékek gondoskodnak, elöl hatdugattyús nyergekkel. Van itt más érdekesség is: a hidraulikusan mozgatott hátsó szárny például mindössze 4,87 kilogrammot nyom, miközben ennek több mint százszorosát bírja el leszorítóerő képében.
Abszolút igazoltan kapnak helyet a brutális kagylóülések
A Senna tehát minden szempontból a valaha készült legextrémebb McLaren, amely amellett, hogy akár utcán is használható, versenypályán van otthon igazán – és nem is nagyon találni ellenfelet neki, legfeljebb a legvadabb versenygépek között. A McLaren mérnökei tehát ismét nagyot alkottak, és ezúttal azt is megbocsátjuk nekik, hogy az elsődleges céljuk nem a szépérzékünk kielégítése volt, ugyanis a Senna a maga nemében így is lenyűgöző, és mindenki megtalálhatja rajta azt az apró részletet, amiért rajongani tud.
Szénszál és Alcantara az úr belül
Az új felni valóban pehelysúlyúKülönösen, hogy a modellt az MSO, azaz McLaren Special Operations, a gyártó egyedi megoldásokért felelős műhelye is örömmel kezelésbe veszi. Erre láthatunk egy példát a Genfi Autószalonra készített kívül-belül láthatóan szénszálas modell személyében. Beszédes tény, hogy csak az egyedi karosszéria megalkotása 1000 munkaórát vesz igénybe, amivel a sárga részek egészen hatásos kontrasztot képeznek. A gyártó külön kiemeli az új, hétküllős, szénszálas hibrid keréktárcsa opcióját, amely a maga 7,5 kilogrammos száraz tömegével (darabonként) a kiinduló modell tárcsáinál is tíz százalékkal könnyebb. Ez pedig összesen 2,8 kilós fogyókúra, ráadásul a rugózatlan tömegből.
Az egyedi modell hazai rendszámmal közel félmilliárdot kóstál
A McLaren Senna egyébként 500 példányban készül majd, alaphelyzetben 300 órás, sok kézi eljárást is tartalmazó gyártási folyamat keretében, az angliai Wokingban. A modell alapára nettó 270 millió forint, a galériában látható szénszálas személyre szabásért pedig potom 108 milliót kér még el a gyártó.

