
A MINI legújabb generációja tavaly látta meg a napvilágot, és azóta már az ötajtós változatot is piacra dobta az angol-német márka. Itt persze még közel sincs vége az újdonságok sorának, hiszen szépen lassan az egész modellcsalád megkapja az új alapokat. Ezúttal a Clubman verzióról osztottak meg velünk egy kedvcsináló fotót a gyáriak.
A BMW tulajdonában lévő márka nem volt éppen szégyenlős, hiszen szinte minden fontos részlet jól kivehető a képen. Ez persze nem is csoda, hiszen a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatkozó újdonság szinte egy az egyben megörökli majd a tavaly Genfben már megmutatott, ám akkor még tanulmány fázisban lévő prototípus vonalait.
Szinte ugyanezt láthatjuk majd viszont sorozatgyártásban is
Ennek megfelelően az új Clubman az ötajtós változatból indul majd ki, míg alapjait természetesen ugyanaz az UKL platform biztosítja, mint minden új generációs MINI-nek. A kétszárnyas csomagtérajtó természetesen nem okoz meglepetést, azonban a Paceman után a „kombi” változat lehet a második modell a jelenlegi kínálatban, mely vízszintes elrendezésű hátsó lámpákat kap.
Valószínűleg a koncepció méretein sem fognak sokat változtatni a gyáriak, így az újdonság 4,22 méteres hosszal, 1844 mm-es szélességgel és 145 centis magassággal büszkélkedhet majd, amivel kiérdemli a valaha volt legnagyobb MINI címet. Ezekkel a méretekkel bizony már a kompakt szegmens határait feszegeti a mindenki által csak kis méreteiről ismert márka legújabb típusa - noha a Countryman után már semmin nem lepődhetünk meg.
MINI még nem született ennyi ajtóval
Természetesen erőforrások tekintetében is osztozik majd az óriás-MINI a kisebb testvérekkel, így ugyanazokat a turbós három-és négyhengeres benzines valamint dízelmotorokat szerelik majd bele a gyáriak. A 192 lóerős Clubman S már a kezdetektől elérhető lesz majd, de a későbbiekben a John Cooper Works változat is megjelenik majd a kínálatban, 231 lóerőt mozgósítva.
Az újdonságra tehát nem kell már sokat várni, ráadásul a Clubman mellett hamarosan az új generációra épülő kabrió verzió is bemutatkozhat, így nem marad újdonság nélkül a MINI a következő időszakban.
