
Kevés olyan emberrel találkoztunk eddig, akinek ellenérzései lettek volna a Jaguar szívdöglesztő sportautójával, az F-Type-pal kapcsolatban, ugyanakkor mégis viszonylag kevés potenciális vásárlónak esik rá a választása a jól ismert konkurensekkel szemben – mint például a Porsche 911. Az angoloknak is feltűnt ez, így hamarosan piacra dobnak egy olcsóbb változatot, mely valamivel kevesebb extrát tud majd felmutatni, mint a jelenlegi alapmodell.
Lemezfelnikre és fényezetlen lökhárítókra persze ne számítsunk: habár néhány opció kimarad majd az autóból, továbbra is kapunk részben elektromos, bőr/velúr sportüléseket, navigációs rendszert és Meridian hangrendszert is – az UV-sugárzástól óvó szélvédőről nem is beszélve.
A luxus azért marad, de csak kézi váltót kapunk ennyiért
A legolcsóbb F-Type természetesen a gyengébbik erőforrással van szerelve, azonban panaszra így sincs okunk, ugyanis a kompresszorral támogatott, 3-literes V6-os szerkezet 340 lóerőt és 449 Nm-es csúcsnyomatékot biztosít a sofőr számára. Mindezt a körülbelül egy éve elérhető hatsebességes kézi váltón keresztül teszi, amit ügyesen használva 5,7 másodperc alatt érhetjük el a 100 km/h-s sebességet, míg a padlóig taposva a gázt meg sem állunk egészen 259 km/h-ig.
Természetesen kupé és kabrió verzióban egyaránt elérhető lesz az olcsóbb változat, azonban – ahogyan már említettem – nagy csodára sajnos nem kell számítanunk, ugyanis előbbi esetében körülbelül 5 %, utóbbinál pedig ennél is kisebb árelőnyre számíthatunk. Ez pedig a kupé jelenlegi 21,5, és a kabrió 23,7 milliós alapárát tekintve alig 1-1,5 milliót jelenthet majd, amivel várhatóan továbbra is megőrzi különleges státuszát a modell.
