Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mazda jó másfél évtizede kezdte meg a zoom-zoom filozófiával felépíteni saját sportos attitűdjét. Az elmúlt időszakban nem ült tétlenül a márka: szinte minden téren megújult, és leginkább minőség tekintetében katapultált előre. A sportos szemlélet viszont még mindig átjárja a modelleket – ám futómű tekintetében erre egyre kevesebb ügyfélnek van igénye. Ezért új, kényelmesebb megoldást kínálnak majd a japánok.

A G-Vectoring Control (GVC) névre hallgató rendszer már az idén bemutatkozik a márka egyes modelljeiben, összhangban a Mazda középtávú stratégiájával, amely a ló és a lovasának összeolvadását jelképezi, és a közvetlenség mellett a hosszú távú pihentető utazást is középpontba helyezi. A GVC ezzel a szemlélettel nem is igazán egy kényelmes futómű-beállítást takar, hanem a vezetés könnyed, erőfeszítés nélküli megvalósítását.

Ennek megfelelően a rendszer kissé megváltoztatja a motor nyomatékleadását és összehangolja azt az első kerekek tapadásával, biztosabb és kevesebb erőfeszítést, illetve korrigálást igénylő kormányzást létrehozva.

Tehermentesítés a kormányon keresztül

Ráadásul a jövőbeli modellekben vadonatúj, kényelmesebb és jobban tartó ülések érkeznek, amelyek csökkenti a vezető és az utasok izomterhelését kanyargós úton – a márka tehát alapvetően megmarad a sportos filozófiánál. Ezekkel a változásokkal összhangban a vezetési pozíció is változik, a pedálok ideálisabb helyet kapnak, az ülések és a kormány pedig nagyobb tartományban lesz állítható. Nekünk legutóbb éppen az új Mazda MX-5-ben akadt ezzel problémánk, a márka tehát jól érzi, hogy min kell fejleszteni.

A jobb vezetési pozíciónak és nagyobb ülésállítási tartománynak mi is örültünk volna

A GVC igazából azt szolgálja, hogy a különböző G-erők közötti átmenet (fékezés, kanyarodás, gyorsítás) lágyabban történjen. Ezt például úgy teszi a rendszer, hogy az egyes kerekek megfékezése helyett a rájuk ható nyomatékot csökkenti. Teszi ezt legfeljebb 30 Nm-rel, amely akár 5 kg-os könnyítést is hozhat egyes kerekeken, amely tehermentesíti a kormányzást és segíti az abroncs tapadási felületének hatékonyabb kihasználását.

A hatás? A vezető magabiztosabbnak érzi magát a volán mögött, az utasok pedig kevésbé érzik megkínozva magukat kanyargós utakon. Az első tesztek egyértelműen kimutatták a hosszú távú hatásokat, még akkor is, ha a tesztelők mindezt nem érezték magukon.

A sportosság érintetlen marad

Mindenestre érdekes ötlet, és külön dicséretet érdemel a megvalósítása, hiszen lényegi plusz gyártási költségek nélkül hosszú távon kényelmesebb, kevesebb igénybevételt jelentő autót kapunk – változatlan sportosság mellett.