
A Mazda eddig viszonylag csendben volt az elektromos és hibrid autózás terén, ám a japánok most felfedték terveiket, és ezek alapján alig várjuk már, hogy bemutassák első elektromotorral szerelt modelljeiket. A gyáriak nemrég jelentették be, hogy érkezik benzines motorcsaládjuk legújabb generációja SKYACTIV-X néven, és a Toyotával is szorosabbra fűzték viszonyukat – 2019-re pedig jönnek a hibrid modellek és az első elektromos autójuk is.
A Mazda tehát a tervek szerint 2019-re már több hibriddel és egy teljesen elektromos típussal is rendelkezik majd, utóbbi technológiája pedig a Toyotától érkezik majd. Mindezek mellett ugyanakkor érkeznek az öngyulladós benzines SKYACTIV-X erőforrások is, melyek a gyáriak szerint hatékonyabbak lehetnek egy tisztán elektromos autónál is. Felvetődik a kérdés, hogy ez mégis hogy lehetséges. A Mazda a teljes költségekkel számol, így belekalkulálják az áram előállításának és használatának árát is, ezzel együtt pedig az elképesztően takarékos benzinesek összességében akár hatékonyabbak is lehetnek – ráadásul mindez a környezetre gyakorolt terhelésre is igaz lehet, hiszen az elektromosság előállítása sem éppen környezetbarát, még ha maguk az autók nem is szennyezik a levegőt.
Az új SKYACTIV-X motorok az elektromos autóknál is hatékonyabbak lehetnek?
Mi azért megvárnánk ezzel az új modellcsalád bemutatkozását, de annyi bizonyos, hogy a Mazda jelenlegi benzines erőforrásai is képesek kiemelkedő eredményeket produkálni fogyasztás terén, ezzel szinte már most feleslegessé téve a dízeleket – később pedig szó szerint elfelejthetjük majd a gázolajos erőforrásokat. Azonban még ennél is hatékonyabbak lehetnek majd a SKYACTIV-X szerkezeteket felhasználó hibrid hajtásláncok, ám ezek csak 2021-től lesznek majd elérhetőek – alig várjuk már.
