
Míg a Tokiói Autószalon már évek óta a jövőbemutató koncepcióautókról szól, addig a Las Vegas-i SEMA rendezvény leginkább a már létező modellek különleges, egyedi átdolgozásainak ad otthont, amelyeket egyre többször maguk a gyáriak szolgáltatnak. A Mazda például két speciális MX-5-tel készül idén, melyek a Speedster és a Spyder névre hallgatnak.
Egyelőre csak egy izgalmas kedvcsináló fotót osztottak meg velünk a gyáriak, de már ezen is jól látszik, hogy a két különleges verzió bizony igencsak szívdöglesztő lesz. A nevükből persze nem nehéz kitalálni, hogy miről is van szó, de azért nézzük, mit várhatunk a két japán újdonságtól. Annyi természetesen biztos, hogy mindkét járgány a legújabb MX-5-re épül, ám annál könnyebb, és ennek köszönhetően még sportosabb lesz.
A Speedster egy igazi minimalista autó lesz, melyből minden felesleges sallangot kihagynak a japánok. Mindez azt jelenti, hogy a „nagy és nehézkes” szélvédő helyét egy kis légterelő veszi át, és az aerodinamikai szempontokat szem előtt tartva a sofőr mögött egy púppal találkozhatunk – ezek egyébként a speedsterek sajátosságai is egyben. Az autó egy speciális, Ether névre hallgató kék fényezést kapott.
Már fentről is jól mutatnak
A Spyder jelzés az autótörténelemben számos márkától is ismerős lehet. A különleges tetőmegoldással megáldott MX-5 egy Mercury névre keresztelt ezüstszínű fényezést kapott a gyáriaktól, míg az utastérben kézzel varrott bőrborítással találkozhatunk mindenfelé. A hamarosan bemutatkozó Spyder egyébként nem az első MX-5 lesz ezen a néven, ugyanis az előző generációból már készült egy hasonló változat.
A teljesítményről nem ejtettek szót a gyáriak, de a motorhoz nagy valószínűséggel nem nyúltak hozzá a japánok, hiszen a súlycsökkentésnek köszönhetően így is gyorsabbak lehet a Speedster és a Spyder. Több mint valószínű, hogy sorozatgyártásban nem találkozhatunk majd a két különlegességgel, de mindenképp érdekes lesz látni, hogy mire képesek a Mazdánál, ha kicsit szabadjára engedik a mérnökök fantáziáját.
