A legjobb hozzávalókat összekeverve lépett lefelé az SUV/crossover szegmensben a Mazda. A Los Angeles-i Autószalonon bemutatkozó CX-3 testvérei formavilágát, belső terét és hatékony hajtásláncait örökölte, erős játékost hozva a kisméretű crossoverek szegmensébe.
Új irányokba tart a Mazda - galériaA Mazda más modelljein, így a 3-ason vagy éppen az új Mazda2-n látott formaelemek jól állnak a CX-3 emelt karosszériáján is, amelybe a feketére fényezett C-oszlop csempész változatosságot. Belül szintén nagy a hasonlóság a többi modellel, amely jó minőségű műanyagokat és ügyes, érintőképernyővel és vezérlővel is irányítható központi rendszert feltételez. A csúcsverziók bézs-fekete hasított bőr betétes ülései mellett lehet majd fekete bőrkárpitozást és szövet ülést is kérni a típushoz, miközben a csúcsverzió már továbbfejlesztett vezetői asszisztens rendszereket és vetített kijelzőt is kap.
A belső tér minőségi hatást kelt
Hatékony motorok, automata és összkerékhajtásA hajtásláncok terén ezúttal is a jól bevált SKYACTIV technológiához nyúltak a tervezők. A kínálat egyik oldalán a kétliteres szívómotor különböző változatait találjuk, 120 és 160 lóerővel. Hozzá hatfokozatú kézi és hatfokozatú automataváltót kérhetünk, az elsőkerékhajtás mellett pedig összkerékhajtásra is voksolhatunk. A gázolajos palettát az új 1,5 literes dízelmotor adja, amelyhez természetesen szintén elérhetőek lesznek a hajtáslánc-variációk.
A típus valószínűleg a tavasz végén illetve nyár elején érkezik meg hozzánk, így az árakat is csak a későbbiekben teszi közzé a Mazda. Egy biztos: érdemes lesz számolni vele.

