Mostanában egy picit keresgéli a helyét a Mercedes-Benz sportrészlege. Ennek részekén a hagyományos és az igazán nagyteljesíményű AMG modellek között hidat teremtő típussorozatot végül teljesen és joggal beemelték az AMG égisze alá. Így köszönthetjük az új E-osztály generáció első AMG modelljét, a 43-at – viszont a nagyteljesítményű széria leggyengébb kivitelén is csavartak egyet a mérnökök.
401 lóerőre emelve - galériaHa 43, akkor már mindent tudunk, vághatnák rá a C-osztály potens kupé verzióját ismerők. Az E-osztály esetében azonban gondoskodik meglepetésről a márka, ugyanis az eddigi 367 lóerőről egészen 401 lóerőre tornászták a háromliteres, biturbó V6-os teljesítményét. Mindezt az új kilencfokozatú bolygóműves automataváltó továbbítja a széria összkerékhajtásnak, amely alapból a teljesítmény 69 százalékát a hátsó tengelyen át teszi le az útra.
Hangsúlyosan sportos átalakítást kapottÉrdekesség, hogy a nagyobb turbókkal és 1,1 baros túltöltési nyomással áthangolt erőforrás nyomatéka nem változott, sőt, az 520 Nm később, 2000 helyett 2500-as fordulatszámon érkezik meg. Ettől az erőforrás karaktere jobban hajaz a tradicionális sportmotorokéra, igazán felül teljesedik ki, ott viszont nem akárhogy. Erről tanúskodik a 4,6 másodperces 0-100-as sprint, igaz, a végsebességet ezúttal is elektronikus béklyó fojtja le 250 km/h-ra.
A teljesen üresen 1720 kilogrammos szedán szériában 19, felárért pedig 20 colos kerekeken rugózik, feltehetően nem akárhogy. Erről a széria többkamrás légrugózás árulkodik, amely a kényelem és a szélsőséges sportosság között állítható karakterisztikával és magassággal igyekszik hidat húzni. Ha ennek dacára meg kell állni, arról elöl 360 mm-es átmérőjű tárcsákba harapó négydugattyús fékrendszer gondoskodik.
A Mercedes-AMG E 43 4MATIC a kapuit később megnyitó New York-i Autószalonon ünnepli premierjét, Európában – így hazánkban – pedig június 20-tól lesz rendelhető. A piaci start szeptember, az árakról pedig korai beszélni, de annyi bizonyos, hogy 20 millió forint körüli alapárra számíthatunk.



