Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A nagyközönség előtt a Sanghaji Autószalonon debütál a Volkswagen Scirocco GTS. A nemrégiben felfrissült modell különleges változata nem csak megjelenésében, de teljesítményében is feljebb srófolja önmagát.

A Scirocco GTS a gyártó kétliteres, turbós benzinmotorját kapja, ám a négyhengeres teljesítménye itt további 10 lóerővel gyarapodik. Így a korábban tesztre fogott verzió 210 lóerejéhez képest már 220 tagú ménes kínozza az első kerekeket, épp úgy, mint a Golf GTI esetében. Az alaphelyzetben hatfokozatú kézi váltót némi felár ellenében szintén hatgangos duplakuplungos automatára cseréltethetjük, amivel a 0-100-as sprintet 6,5 szekundum alatt letudja a Scirocco GTS. A végsebesség 246 és 244 km/h a váltótól függően. Sőt, ennél ezúttal a valóság még szebb: a Golf esetében például gyorsulásmérőnk kereken 6 szekundumot regisztrált a szokásos gyorsulási mutatványnál.

Az izmosabb hajtáslánc mellett a GTS sajátja az új 18 (opcionálisan 19) colos kerék, melyek mögött vörösre fényezett féknyergek találhatóak. Emellett a széria R-Line külső csomag sportosabb lökhárítókat és légterelőt ad a külsőhöz. Az 1982-es Scirocco GTS-re emlékezve a Volkswagen feketére festette a külső tükröket – a képeken látható matricázás viszont opcionális. Belül a GTS logóval és egyedi huzattal ellátott ülések árulkodnak a különleges státuszról, melyhez bőségesen mért árcédula, igaz, viszonylag gazdag alapfelszereltség is tartozik.

A Scirocco GTS a korábbi kétliteres turbómotoros verzió helyét veszi át a kínálatban, jobban kitüntetett pozíciót kapva.