Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Audi egyelőre nem tekeri fel túlságosan a potmétert: a négyajtós kupéként már látott Prologue koncepció kombi verziójával készül a Genfi Autószalonra, előrevetítve a márka új irányait.

Kupé-kombiként teljesen újszerű a márkánálAz Avant filozófia új interpretációjaként” érkező modell akár a Shooting Brake jelzővel is illethető. Nevezzük bárhogy, a tanulmány stílusos és karakteres formákkal rendelkezik, amelyre a kissé túlságosan egyen irányokba haladó márkának szüksége van. Persze a koncepció sokat módosul arányaiban, mire szériagyártású autó, például az A6 új generációja lesz belőle, így például a túlzott szélességből vagy a 22 colos kerekekből is visszavesznek a gyáriak.

Persze bármelyik modellt említhetnénk, a márka rohamosan öregedő alapkínálata ugyanis hamarosan átfogó generációváltás elé nézi. Az első fecske az A4 lesz, amelyet aztán az A5 követ, de az új A8-ra, illetve az A6-ra sem kell már sokat várni.

Általános recept teljes modellcsaládok megújulásához

A típusok fejlődésének közös nevezője a fogyókúra lesz, az akár mázsás tömegektől való megszabadulás mellett pedig a tervezők a márka hagyományos értékeit viszik tovább. Így például a kivételes minőségi belső teret, amelyhez korszerű elektronikai megoldások társulnak majd.

Konnektoros dízelhibriddel húz felfeléA fejlesztésnél a hibrid szócska is egyre nagyobb szerepet kap majd. Ezt jelzi a Prologue Avant is, melynek lemezei alá konnektorról tölthető erőforráspáros került: ezúttal az új háromliteres dízelmotor munkáját segíti egy 14,1 kWh-s lítium-ion akkucsomagból táplálkozó elektromotor. A rendszer összteljesítménye tekintélyes 455 lóerő, maximális nyomatéka pedig 750 Nm. Arról sajnos nincs információ, hogy ebből melyik erőforrás milyen mértékben veszi ki a részét, de ennek fontossága eltörpül, ha az 5,1 másodperces 0-100-as sprintet, illetve az 1,6 literes átlagfogyasztást nézzük.

Utóbbi persze cseles, hiszen a gyáriak beleszámolják az 54 km-es elektromos hatótávot is, így ha üres akkumulátorokkal, illetve hosszútávra számolunk, ennek többszöröse adja a reális képet. Bárhogy is nézzük, a menetteljesítmények tekintetében abszolút lenyűgöző akár még 5 literes fogyasztás is, amelyet rendszeres töltéssel jócskán csökkenthetünk.

Belül tanulmányhoz hűen letisztult

A koncepció esetében a quattro összkerékhajtás jelenléte szinte magától értetődő, miközben a karbon-kerámia fékek, illetve az adaptív légrugózás jelenléte az A8-at idézi. Újdonságként összkerék-kormányzást is találunk a fedélzeten, amely a hátsó kerekek öt fokos fordíthatóságával rövidíti a fordulókört és fokozza a nagysebességű kanyarstabilitást.