Már korábban is hallhattunk arról, hogy az Egyesült Államok legnevesebb prémiummárkája, a Cadillac meg szeretné hódítani az öreg kontinenst, azonban az igazságot megvallva már jó ideje várunk a csodára – mindegyre be-betették a lábukat az amerikaiak Európába, azonban áttörő sikereket eddig még egyszer sem értek el.
Ezen kíván most változtatni a General Motors, és a tervek megvalósítása érdekében a márka a közeljövőtől kezdve komolyabb erőkkel szeretne jelen lenni az európai piacokon, így még azt is elképzeljük, hogy rövidesen visszatér esetleg hazánkba is a Cadillac. Első lépésként a márka vezetője bejelentette, hogy az öreg kontinensen elérhető lesz a márka teljes modellkínálata, az ügyfelek számára pedig egyedülálló szolgáltatásokat kínálnak majd.
Egy Escalade azért furcsán mutatna egy hazai szalonban...
Mindezek mellett a fejlesztések során komoly mértékben figyelembe veszik majd a Cadillacnél az európai vásárlók igényeit, s ennek megfelelően többek között dízelmodellek megjelenésére is számíthatunk. A vezetés és a nagy teljesítmény szerelmesei továbbá a nagyteljesítményű ATS-V és CTS-V típusok érkezésének örvendhetnek. Mi bízunk benne, hogy a Cadillac tervei valóra válnak, és reméljük, hogy hazánkba is visszatér a márka.

