Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Los Angeles – New York. Több mint 4500 kilométer és közel kétnapnyi autózás, megállók nélkül. Erre az útra vállalkozik jövőre a Tesla, méghozzá vezető nélkül. Elon Musk tervei szerint egy Model S teszi meg a 2700 kilométeres utat 2017-ben, bizonyítva, hogy a vezetési segédrendszerek elérték azt a szintet a sorozatgyártásban is, hogy a pilóta felügyeletére nincs is szükség.

Hozzátesszük: a teljesen vezető, avagy felügyelő nélküli önműködő autó hatalmas kockázatokat rejt magában. Egyrészt leírja a vezetési segédrendszereket vagy az autonóm technológiákat, ugyanis a váratlan esetek miatti balesetek mindig a rendszer számlájára lesznek írva. Gondoljunk például bele, hogy mi történik, ha autópályán 130 km/h-nál durrdefektet kapunk. Vajon a rendszer időben tud ellenkormányozni? Egyáltalán értelmezni tudja majd a szituációt?

Mindemellett elismerjük Must és az általa vezetett Tesla törekvését az autózás megreformálására, és az is megsüvegelendő, hogy miközben az európai gyártók csak puhatolóznak, a Tesla már jövőre sorozatgyártásban, szériává teszi a teljes önvezetésre képes segédrendszert – még, ha csak hardveresen is.

Persze az új rendszer is a vezető állandó figyelmét igényli, éppen ezért sok európai hivatal felhívta az elektromos márka figyelmét arra, hogy át kellene nevezni az Autopilot, vagyis automatikus pilóta névre hallgató egységet. A Tesla viszont félti a jól bejáratott márkát, és szerintük a rendszert mindent elkövet, hogy tájékoztassa a vezetőt a felelősségeiről.

Eközben viszont továbbra sincs rend a fejekben, és sokan gondolják, hogy az autonóm, avagy önvezető autók nem egy segédfunkciót, hanem egy teljes, sofőrt helyettesítő megoldást kínálnak. Ez viszont a jelenlegi globális úthálózatot és érzékelőtechnikát figyelembe véve jelenleg megoldhatatlan – de a távoli jövőben azért nyílik erre is lehetőség.