Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A McLaren hivatalosan bejelentette, hogy 2015 második felében teljesen új modellel gazdagodik kínálata. A Sports Series néven futó sportautó hű marad a gyártó alapelveihez, miközben minden eddiginél elérhetőbb lesz. Igaz, egyelőre álca mögött, de már hivatalos képen látható az újdonság.

A 650S jövőre kistestvért kap. Valljuk be, van hely az elérhetőbb árú modellnek, mivel a kedvezőbb McLaren szuperautó is 80-100 millió forintot emel ki vásárlójuk zsebéből. A Sports Series néven futó újdonság viszont elérhetőbb árazásával a Porsche 911 Turbónak és a Mercedes-AMG GT-nek próbál majd konkurenciát teremteni.

A Ricardo által gyártott V8-as kap helyet az újdonságban is

A minél sikeresebb szereplés érdekében a nagytestvérek középmotoros kialakítása és szénszálas karosszériája ezúttal is megmarad, sőt, a 3,8 literes V8-as is jelen lesz, ám ezúttal 500-550 lóerő közötti teljesítmény leadására lesz képes. A könnyű súly és a lelkes turbómotor együttese kimondottan parázs menetteljesítményekről fog gondoskodni, amire szüksége is lesz a brit újdonságnak, ugyanis meglehetősen erős mezőnybe érkezik.

Gyári videó is érkezett az újdonságról, amely a részletekbe történő beavatás helyett inkább a fekete hattyú felfedezéséről értekezik. Sokáig azt hitték az emberek, hogy a hattyúk fehérek, ám a fekete hattyú felfedezésével bebizonyosodott, hogy a dolgok nem mindig olyanok, ahogyan látjuk őket. Ez pedig azóta szimbólummá vált, bizonyítva, hogy sokszor a fordított gondolkodás visz nagy eredményhez. Ez éltette a McLaren-t az elmúlt 50 évben és ezúttal is ehhez fordulnak majd.

A végeredményt kíváncsian várjuk. A nagyközönség előtti premier pontos dátumáról sem kell találgatni: a szeptemberi premierről szóló pletykák helyett a hivatalos közlemény az április 1-et, a New York-i Autószalon nyitányát jelöli meg a leleplezés napjának. Az elérhetőség persze ezúttal is relatív fogalom lesz: hozzávetőlegesen 50 millió forintos árcédulára számítunk.