Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Néha úgy éreztük, hogy Subaru mellett az utóbbi években egy kicsit elszaladt az idő, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne gyártanának remek autókat a japánok – ahogyan az tegnapi tesztünkből is kiderült –, ráadásul tavaly eladási rekordot is döntöttek. A japánok ráadásul a hírek szerint szeretnének izgalmasabb vizekre evezni, ugyanis a BRZ mellé érkezhet a jövőben egy középmotoros sportautó is.

Néhány egybehangzó forrás szerint a Subaru Tochigiban található tesztbázisán már tesztelik is a középmotoros prototípust.Részleteket természetesen még nem tudni az autóról, de a pletykák szerint a tesztpéldány egy jócskán átalakított BRZ, melyet egy középre helyezett turbós boxermotor hajt, amiket két elektromotorral is megtámogattak.

A képeken szereplő BRZ STI koncepciónál is gyorsabb lehet majd az újdonság

A benzines erőforrás a hátsó kerekeket hajthatja, míg a villanyos egységek az első kerekeket forgatják, így az autó tulajdonképpen összkerékhajtással rendelkezik, amely képes intelligensen elosztani a nyomatékot, ezzel kiváló irányíthatóságot biztosítva. Azt egyelőre homály fedi, hogy a japánok komolyan gondolják-e a gyártást, de az már biztosnak tűnik, hogy hamarosan bemutatnak egy formakoncepciót, ami az esetlegesen elkészülő középmotoros sportmodell előfutára lehet, és segít majd felmérni a vásárlói igényeket, mielőtt döntenek a gyártásról.

Amennyiben valóban szériába kerülne a középmotoros járgány, úgy minden bizonnyal a kedden bemutatkozó vadonatúj platformot használnák fel a gyáriak alapként, míg a lemezek alá egy feltöltött 1,6 literes, persze boxer egység kerülne. Az elektromotorokkal együtt az összteljesítmény körülbelül 330 lóerőre adódhatna, ami bizony több mint elegendő az élvezetes autózáshoz. Mi csak remélni merjük, hogy a japánok valóban felvállalják a márka arculata számára is pozitív négykerekűt, de ez még a jövő zenéje.