A leginkább hölgyek figyelmét megcélzó városi kisautók gyártói mindig igyekeznek valamivel feldobni portékájukat a siker érdekében, amit sokszor egy-egy divatvilágból érkező partner közreműködésével érnek el. Most éppen a Citroën és a Benefit kozmetikai cég állt össze, hogy a franciák trendi prémium-minijét, a DS3-at dobják fel kissé.
Az asztalon is jól mutat - galériaA negyedik különleges DS3-ként megszületett modell a DStyle utónevet kapta, és a nemrég frissített Cabrio változatból készült el – természetesen a hölgyvásárlókat megcélozva – a kozmetikai óriás „Maradj Hibátlan” kampányának keretében. Lényegi változást természetesen nem eszközöltek a kisautón, mindössze néhány különleges szín és díszítőelem segítségével próbálták még vonzóbbá varázsolni.
A Polar Fehér alapszín mellett feketére fényezett tetőt, valamint különleges Fuschia Rózsaszín színben pompázó kerékagyakat és külső tükröket kapott a DStyle, mely a férfi szemnek bizony kissé furcsán mutat - de nem is nekünk készült. A stílusosság jegyében 17 colos Bellone Fekete felniken gurul az amúgy kifejezetten élvezetes DS3 Cabrio.
Férfi szemmel furcsán mutat - galériaA városi minit természetesen minden jóval teletömték a gyárban, így Bluetotth és USB kapcsolódás is lehetséges, valamint megkapta a City Signature csomagot is, mely az automatikus klímát és fényszórókat, az esőérzékelős ablaktörlőket, az elektromosan behajtható és fűthető külső tükröket, az első könyöktámaszt, a belső hangulatvilágítást valamint a fényre automatikusan sötétedő visszapillantót is tartalmazza. A hölgy tulajdonosoknak így tehát szinte semmivel nem kell törődniük a vezetésen kívül.
Az 1,6 literes, 120 lóerős VTi erőforrással és ötsebességes manuális váltóval érkező különleges széria által kínált pluszoknak persze még nincs vége. Az utastérben helyet foglalva velúr szőnyegével és a fényes fehér betéteken szinte világító rózsaszín Benefit logóval – amelyet a „Maradj Hibátlan” kampány fekete pöttyei vesznek körül – tudatja velünk a DS3, hogy ez bizony nem egy alapváltozat. Ha mindez nem lenne elég, a két cég közös munkájának megkoronázásaként egy különleges slusszkulcs is jár a DStylehoz, a sminkkészletről már nem is beszélve.
A különlegesség valószínűleg kizárólag az Egyesült Királyságban lesz majd elérhető, méghozzá igencsak borsos 7,4 milliós áron.



