A gyártók közötti együttműködések már eddig is fontos részei voltak a autóiparnak, de az elektromos technológia térnyerésével ezek a közös projektek még nagyobb hangsúlyt kaphatnak. A legfontosabb téma pedig természetesen a gyorstöltő-hálózat kiépítése, hiszen az elektromos autók fejlődésével – amivel a hatótáv-problémák egyre inkább háttérbe szorulnak – ez válik majd a legégetőbb gonddá. A BMW és a Nissan pedig éppen ezért egyesíti erőit az Egyesült Államokban.
A német és japán gyártó azért szövetkezett egymással, hogy a jelenlegieken felül további 50 darab 50 kW-os DC gyorstöltőt telepítsenek az országba ebben az évben. A két márka 2015 decembere óta dolgozik közösen az EVgo nevű vállalattal, és azóta már 33 államban 174 darab töltőállomást létesítettek, és ehhez csatlakoznak majd az idén elkészülő gyorstöltők is. Az EVgo egyébként már jelenleg is 668 ilyen állomást üzemeltet, melyek mind a Nissan, mind pedig a BMW szabványát támogatják.
Közös érdek a töltőhálózat fejlesztése
Az együttműködés egyébként teljesen logikus, hiszen bár a piacon ellenlábasoknak számítanak a gyártók, a töltőhálózat fejlesztésével egyenlő esélyekkel növelik a versenyképességüket, ezzel pedig mindketten jól járnak – a vásárlókról már nem is beszélve. A BMW és a Nissan elmondása szerint a folyamatos fejlesztésnek hála immár az i3 és a Leaf tulajdonosok 90 %-ának közelében található egy gyorstöltő, habár azt nem fejtették ki, hogy mindez pontosan milyen távolságot jelent. Ezeken az állomásokon egyébként 25-30 perces kávészünet alatt 80 %-os töltöttséget érhetnek el a felhasználók, amivel a napi teendők elintézése már nem okoz gondot.
Sajnos európai együttműködésről egyelőre még nem esett szó, de az elektromos autók folyamatos elterjedésével biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan az öreg kontinensen is beindulnak a komolyabb fejlesztések. Hazánkban erre még biztosan várni kell, noha a fővárosban már most is egészen szép számban találhatunk töltőállomásokat.
