Éppen két hete hallhattunk róla először, és már itt is van: új modellel bővül a Land Rover kínálata. Ráadásul az újdonság nevét tekintve sem tévedtek a korábbi hírek, ugyanis az angolok a hajdanán már prototípusok esetében használt Velar típusjellel látják el az autót, ami a Range Rover Sport és az Evoque közé sorol majd be, kitöltve az eddig tátongó űrt a kínálatban – ráadásul már a Genfi Autószalonon üdvözölhetjük majd az új családtagot.
A Jaguar F-Pace közeli rokona - galériaAz újdonság közös platformra épül a Jaguar F-Pace-szel, amelyet a 2874 mm-es tengelytáv is megerősít. Ezzel éppen az Evoque és a Range Rover Sport közé sorol be a modell, amely így igazán családbarát méreteket kínál viszonylag kompakt köntösben. A dinamikus formatervben szemből legfeljebb az új hűtőrács hoz változatosságot, hátulról viszont az elnyújtott lámpatestnek köszönhetően azonnal beazonosítható a modell. A tervezésnél figyeltek a légellenállás csökkentésére is, az így kapott 0,3-as érték pedig egészen jónak számít a kategóriában. Emellett az alumínium széleskörű használatával a tömeget is sikerült alacsonyan tartani.
A belső tér kialakítása igazán különlegesBelül méretek tekintetében nem lesz panasz: a négy felnőtt számára bőven kényelmes tér mellett jut hely 632 liternyi csomagnak is. A luxus és a bőrrel bevont felületek magas száma magától értetődő egy Range Rover esetében, viszont ezúttal a digitalizáció terén is újabb lépést tettek előre a tervezők. A 10 colos központi kijelző már önmagában is figyelemre méltó, de ehhez jönnek még a különböző érintőkapcsolók, amelyek fényes fekete háttéren színes megvilágítással kelnek életre. Ezzel a klímakonzol igazán látványos kialakítását kapjuk eredményül, az érintőkapcsolókból pedig a kormánykerékre is került, de ennek hasznosságát a körülményesebb kezelhetőség miatt már vitatnánk.
Vadonatúj központi rendszer és érintőkapcsolók tömege
Felszereltségek tekintetében a modell a márka legkorszerűbb extráit vonultatja fel, így például a teljes vezetési segédrendszer csomag mellett kérhetünk például 1600 Wattos, 23 hangszórós Meridian audiorendszert, de légrugózást is, amely akár 25,1 centiméteresre is növelheti a hasmagasságot. Ezzel, valamint az igényes, elektronikusan vezérelt differenciálművekkel ellátott összkerékhajtással a Velar terepképességei is méltóak lesznek a márkanévhez. Beszédes tény, hogy a légrugózás a merülési mélységet is 600-ról 650 mm-re növeli. A 28,89 fokos első és 29,5 fokos hátsó terepszög is ígéretes.
A motorpaletta nagy újdonsága a 240 lóerős kétliteres dízelA motortérben az új, Ingenium motorcsaládból származó kétliteres benzines turbómotor jelenti a beszállót, 250 lóerős teljesítménnyel, amely 6,7 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/h-ra gyorsítani a Velart. A hasonló méretű dízel társ 180 lóerős lesz, de kérhetünk kétturbós, szekvenciálisan töltött 240 lóerős variánst is, amely 500 Nm nyomatékkal kínál optimális meghajtást – esetében 5,8 l/100 km-es vegyes fogyasztásra és 7,3 másodperces gyorsulási értékre számíthatunk. A szerényebb motor sem kelt csalódást, igaz, a 8,9 másodperces 0-100-as sprint már nem feltétlenül prémium autós tulajdonság, de cserébe az 5,4 literes vegyes étvágy és a kínálat legjobb alapára igyekszik kárpótolni.
Feljebb lépve a V6-os motorok világába találhatunk 300 lóerős háromliteres dízelmotort és szintén háromliteres kompresszoros benzinest 380 lóerős teljesítménnyel. Előbbi 700 Nm nyomatékával és 6,3 l/100 km-es fogyasztásával emelkedik ki, utóbbinál pedig az 5,7 másodperces 0-100-as sprint és a 250 km/h-ban limitált végsebesség a beszédes tények. A váltásról minden változat esetében a 8-sebességes ZF-féle automataváltó gondoskodik.




