
Korábbi imáink nem csak meghallgattattak, de igazolást is nyertek. Az Európába érkező amerikai izomautók – élükön a Mustanggal – olyannyira népszerűnek bizonyultak, hogy most a Ford már különleges kiadást is bemutat a modellből, tovább hangolva az ügyfeleket a modellre.
A Mustang Black Shadow és Blue Edition modellek egyedi vizuális kiegészítőkkel és igényesebb belső térrel kívánnak hódítani. A Fekete Árnyék fantázianevet viselő kiadás kizárólag az ötliteres V8-assal elérhető, méghozzá fehér, sárga, vörös vagy kék fényezéssel. Kívül a hűtőrácson feszülő fekete musztáng csődör, valamint a vele megegyező színre fényezett 19 colos felnik hívják fel a különlegességre a figyelmet, ha a fekete matricázás ehhez nem elegendő. Mindehhez teljes felszereltség társul – egyelőre ismeretlen áron, de valószínűleg 15-16 millió forint magasságában.

A Mustang Blue Edition az 1969-es kiadás legnépszerűbb színe előtt tiszteleg. A V8-assal és a négyhengeres turbómotorral is elérhető kiadás a nevéhez hűen ikonikus Grabber kék fényezést kap, amelyet 19 colos sokküllős kerekek és az autó közepén végigfutó, eltűnő fekete csíkozás értékel fel. Az egyedi Mustang alapfelszereltsége hasonlóan bőséges, csak éppen árai a szerényebb motorizáltsággal kedvezőbben alakulnak.

A két különkiadás az elkövetkezendő hetekben lesz rendelhető az európai vásárlók, így a hazai ügyfelek számára. Az irány jó, viszont mi biztatnánk a Fordot, hogy legközelebb bátrabban nyúljon hozzá a Mustanghoz, például az amerikai piacon elérhető teljesítményfokozók használatával.
